A Ferrarinak lesz először 2017-es tesztautója

F1

2016. május 27. péntek, 16:27

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: DPPI

A Scuderia élen jár a következő szezonra való felkészülésben, előbb készül el keverék F1-es autójával, mint a Red Bull vagy Mercedes. A gép a Pirelli új gumijait teszteli majd júniusban.

Mint ismert, 2017-ben nem csupán az autók aerodinamikája, de a gumiabroncsok paraméterei is változnak, szélesebb kerekek kerülnek fel a modellekre. A Pirelli már most megkezdte a fejlesztőmunkát: a jövő évi gumi kezdeti változatát előbb GP2-es autókon próbálták ki, majd 2014-es F1-es versenygépen, amelyet a Ferrari biztosított. Később jönnek a 2015-ös konstrukciók, melyeket azonban önként jelentkező csapatok módosítani fognak a jövő évi szabályoknak megfelelően, 25 %-kal növelve a leszorítóerőt.

Az Auto Motor und Sport értesülései szerint ismét a Ferrari lesz az első, amely keverék autót biztosít a gumiszállító számára. Ez júliusban léphet pályára: a beszámoló azt is meghatározta, hogy a Scuderia a hónap végén tartandó Német Nagydíj előtt készül el vele. A tesztre a Ferrari saját pályáján, Fioranóban kerülhet sor, ahol a tavalyelőtti autóval Jean-Eric Vergne is körözött.

A következő csapat, amely elkészül a tesztautóval, a Red Bull lesz augusztus elején, és a Paul Ricard pályán kezdheti a körözést. Rajtuk kívül még a Mercedes vállalkozott tavalyi versenygépének átalakítására. A brit központú istálló augusztus végén lát munkához Silverstone-ban. Az átalakított autókkal való tesztekre a Pirellinek 25 napot engedélyezett az FIA.

Kétségtelen, hogy a három nagycsapat számára előnyt fog jelenteni a gumitesztelés, amely azonban plusz kiadásokkal is jár számukra, Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke becslése szerint legalább másfél millió dollárral, amelyet többek között a felfüggesztés átalakítására, töréstesztre, szélcsatornára és számítógépes szimulációra fognak költeni. Emellett a Mercedes műszaki főnöke, Paddy Lowe leszögezte, a csapatoknak bizonyítaniuk kell, hogy a Pirellinek nyújtott segítség álcája alatt egyetlen 2017-es alkatrészt sem fejlesztenek.

Forrás: www.formula.hu – RSS