A fiatal Rosszcsontokra helyeznek hangsúlyt Szekszárdon

Nagy átalakítás volt a Bad Bones-nál, edzőt váltottak és irányítót is cseréltek.

A Szekszárd tavaly kimagasló teljesítményt nyújtott a Divízió I-ben. Az alapszakaszban mindössze egyszer kapott ki, így másodikként jutott a rájátszásba. Az elődöntőben a Gladiators-nek megnehezítette a dolgát, de nem jutott be a fináléba. Szabo_FerencEzek után nagy meglepetés volt, hogy 2017-ben a Divízió II-be nevezett a gárda. De emellett sok változás történt. Sződy Ferenc és Kovács Sándor távozott az edzői stábból. Mellettük Gyarmati Máté, a csapat elsőszámú irányítója, illetve Novakov Dávid futó sem folytatta pályafutását a Bad Bones-nál. A vezetőedző Laczkó Ernő Márton lett ismét, aki legutóbb 2014-ben volt a Rosszcsontok szakvezetője. Akkor a legjobb négy közé vezette a csapatot

Hogy kivel pótolhatják a játékosokat? Szabó Ferenc elnök szerint a fiatalok több játéklehetőséget kapnak ebben a szezonban. Idén az újjáalakított együttessel megpróbálnak eljutni a fináléig.

Fotók: Makovics Kornél

Nagyon jól ment nektek a Divízió I-ben tavaly, miért döntöttetek mégis, hogy a Divízió II-ben folytatjátok?
Ez nagyon összetett dolog. Túlzottan nagy hangsúlyt fektettünk a sikeres Divízió I-es szereplésre és kicsit elhanyagoltuk az utánpótlásképzést. Azt látni kell, hogy e nélkül egy csapat nem tud sokáig megmaradni. Azokat az ügyes fiataljainkat is szeretnénk szerepeltetni, akik eddig nem jutottak lehetőséghez. Két darab csapat felállítására pedig nincs elég emberanyagunk.

A nyerős edzőpáros, Sződy Ferenc (jobbra) és Kovács Sándor (balra) nem folytatta Szekszárdon

A nyerős edzőpáros, Sződy Ferenc (jobbra) és Kovács Sándor (balra) nem folytatta Szekszárdon

Már nyáron bejelentette Sződy Ferenc és Kovács Sándor, hogy nem folytatják edzőként. Hogy éltétek meg ezt és ki pótolja majd őket?
Ez nem volt meglepő. Május 10-én – 60 nappal a döntő előtt bejelentettem a lemondásomat, mert a magánéleti és munka dolgaim annyira összesűrűsödtek, hogy nem tudtam teljes lendülettel folytatni, mint addig. Félig pedig ezt nem lehet csinálni. Szerettem volna átadni a staféta botot másnak. Ezt természetesen elmondtam előtte bizalmasan Sankónak és Francsinak is. Ezek után döntöttek úgy, hogy a megbeszélt idő után nem hosszabbítják meg a mandátumukat. Viszont hosszas és többszöri egyeztetés után vállaltam a folytatást, a terheim csökkentése mellett. Természetesen a nyomdokaikon halad a csapat, hiszen minden tekintetben meghatározó volt a tevékenységük. A viszonyom-viszonyunk velük töretlen, a 18-i szezonnyitó bálunkon is itt lesznek természetesen. A pótlásuk? Nos, Vidák Szabi 2 évig Francsi mellett koordinálta a defense-t. Semmit nem változtatunk a bevált dolgokon. Szabi ugyanúgy viszi tovább Francsi elveit. Offense oldalon Greiling Misi vette vállára a terheket és koordinálja a támadósort. Mivel ő a tavalyi szezonban térdsérülést szenvedett – műtét előtt áll még – így játékosként idén nem számíthatunk rá. Reméljük, így is helyt tudunk állni a bajnokságban.

Ahogy hallottam átalakult nálatok a játékosállomány. Gyarmati Mátét kivel tudtátok pótolni, illetve beszélj egy kicsit az új légiósotokról.
Máté sajnos elköltözött Komáromba. Nagyon sajnáljuk. Hiányzik. De szerencsére a fiatalok között is van céltudatos irányító aspiráns, Lukács Dániel. Ő a tavalyi szezonban is a rosterünkön szereplő Vati Márk mellett pallérozódik. Márkot nem kell bemutatnom, azt hiszem. De ott van mellettük az elkapóként is ügyes Zsongor Ákos. De pótolnunk kell Novát, aki szintén visszament Pestre. Az Ő terheit az addig is mellette játszó Gyurkó Laci veszi át. Mivel, mint mondtam – az utánpótlás képzés nagyon fontos a számunkra – ezért igazoltuk le a 24 éves, kitűnő képességekkel rendelkező Richard Chimmy Chungong-ot. Ő fog a fiatalokkal foglalkozni, és megmutatja nekik a football technikáit, fejlesztve a képességeiket. Természetesen corner backként és visszahordóként is pályára lép.

Novakov Dávid (labdával) a csapat egyik legjobbja volt, most a HFL-ben léphet pályára

Novakov Dávid (labdával) a csapat egyik legjobbja volt, most a HFL-ben léphet pályára

Mi a célkitűzés a Divízió II-ben?
Hm. Mi mást lehetne erre válaszolni, mint: A DÖNTŐ? De számunkra sokkal fontosabb dolog, hogy a fiataljaink beilleszkedjenek a csapatba és sikereket éljenek meg.

Mit gondolsz a bővített mezőnyről?
Nagyon örülök. Minél több a meccs és minél szélesebb a mezőny, annál minőségibb lesz a bajnokság.

A Szekszárd Bad Bones Divízió II-es menetrendje:
04.02.: Boda Troopers (Szekszárd)
04.22.: Szombathely Crushers (Szombathely)
05.14.: Újpest Bulldogs (Budapest)
05.21.: Budapest Titans (Szekszárd)
06.04.: Tatabánya Mustangs (Szekszárd)

BadBones AFC LOGO 2013Alapítás éve: 2008
Hazai pálya: Szekszárdi Sport és Szabadidőközpont műfüves pálya
Edzői stáb: Laczkó Ernő Márton (vezetőedző), Greiling Mihály (offensive koordinátor) Vidák Szabolcs (defensive koordinátor), Szabó Ferenc (special team edző), Véghelyi Miklós-Gaál Zoltán (utánpótlás)
Igazolások: Richard Chungong
Legnagyobb sikerek: Divízió II. 2. hely (2015), Divízió I. 3. hely (2016), Divízió II. 3. hely (2013, 2014)

Forrás: http://mafsz.org – RSS