A fiatalok tanuljanak Schumachertől!

F1

2016. június 29. szerda, 13:56

Szerző: Dezső Attila, Fotó: DPPI

A fiatal versenyzők túlságosan éretlenek, és nem tudják, hogyan kell összehangolni az erőszakosságot és a tiszteletet a pályán – Jenson Button szerint a hétszeres F1-es világbajnoktól kellene példát venniük.

Max Verstappen bemutatkozásával párhuzamosan az FIA többé nem engedi a 18 év alatti tehetségeknek, hogy bemutatkozhassanak a Forma-1-ben, de számtalan, húszas évei elején járó pilótával a mezőny átlagéletkora így is igen alacsony. Jenson Button-nek, a mezőny egyik legtapasztaltabb, és második legidősebb versenyzőjének nem azzal van a baja, hogy a körülötte autózók egy több mint egy tízessel ifjabbak nála, hanem inkább pályán mutatott viselkedésüket kérdőjelezi meg.

A 2009-es világbajnok maga is 20 évesen érkezett a sportágba, és előzőleg többen is megkérdőjelezték, hogy alkalmas-e a Forma-1-es szerepvállalásra. Egy évvel később Fernando Alonso 19, Kimi Raikkönen 21 évesen csatlakozott az F1-es, míg Lewis Hamilton 22, Nico Rosberg 21, Sebastian Vettel pedig 19 éves volt debütálásakor. Ma Rosberg kivételével mindannyian világbajnokok, de a német is erőteljesen halad afelé, hogy bezsebelje pályafutása első vb-címét.

„Úgy érzem, több olyan pilóta van, akire ráfélt volna még a tanulás a bemutatkozás előtt” – nyilatkozta Button a brazil UOL Esportének. „Nagyon kiszámíthatatlanok, olyan, mintha mindent egy lapra feltéve versenyeznének” – tette hozzá a brit, aki a szezon végén át fogja lépni Michael Schumacher 308 futamos rekordját, így a sportág legtapasztaltabb volánművészévé válik majd.

„Az ilyen viselkedésnek véget kellene vetniük addig, mire megérkeznek az F1-be. A karriered ezen szakaszán elég okosnak kellene lenned ahhoz, hogy tudd, mit csinálj az autóval, és hogy hogyan harcolj a pályán.” Button szerint a fiatalok példát vehetnének Michael Schumacher régi versenyeiről: „Ezeknek a pilótáknak meg kellene nézniük Michael néhány régi futamát, mert bár keményen versenyzett, mindig nagyon korrekt volt ezekben a csatákban” – tette hozzá a brit.

Forrás: www.formula.hu – RSS