A FINA a magyar szervezők előtt is magasra állítja a mércét

A 2017-es budapesti és balatonfüredi FINA világbajnokság előkészítésének és lebonyolításának minden fontos projektje terítékre került azon a szerdán zárult kétnapos munkaértekezleten, amelynek a Főpolgármesteri Hivatal – személyesen pedig Tarlós István főpolgármester, egyben a vb fővédnöke – adott otthont. A tanácskozásokon és az eredményes helyszínlátogatásokon a nemzetközi szövetség szakértőkkel kiegészült küldöttségét Cornel Marculescu, a FINA ügyvezető igazgatója vezette, míg a leendő házigazdák jól felkészült csapatát Gyárfás Tamás, a Szervező Bizottság társelnöke, egyben a FINA elnökhelyettese.

Amint az már a keddi első munkanapon is kiderült, a FINA a magyar szervezők előtt is magara állítja a mércét, illetve annak ellenére is magasan tartja, hogy bátor vállalkozóként Budapest és Balatonfüred nem a szokásos négy-hat év alatt készül fel a lebonyolításra, hanem – a visszatáncolt Mexikót felváltva – mindössze két esztendő leforgása alatt. 

Ennek a magas mércének igen jól megfeleltek a szerdai prezentációk, amelyek közül több külön is említést érdemel. Cornel Marculescu és munkatársai megnyugvással értesültek arról, hogy a T-System és a Telekom – mely egyben a MOB platina fokozatú támogatója – világszínvonalú telekommunikációs, internet és multimédia szolgáltatások biztosítására készül, amelyeket nem csupán a FINA jelenlévő képviselői, hanem a partnereik, a szervezők, a közönség, nem utolsó sorban pedig a nemzetközi média képviselői vehetnek majd igénybe. 

Titulusának megfelelően „professzori” színvonalú prezentációt tartott Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának igazgatója, a vb orvos-egészségügyi csoportjának vezetője, aki elmondta, hogy minden verseny- és edzésszínhelyen jól felszerelt helyi ügyeleti központot alakítanak ki, orvosokkal, orvostanhallgatókkal és ápolókkal. Arról is beszámolt, hogy a doppingvizsgálatok elvégzésénél fontos szerep vár majd a Magyar Antidopping Csoport szakembereire. Dr. Sós Csaba, a Magyar Úszó Szövetség alelnöke, és az önkéntes program egyik vezetője megerősítette Mocsai Lajos projektvezető korábbi bejelentését, miszerint segítőtársként  legkevesebb 3500, nyelveket beszélő fiatalra lesz szükség, akiknek a többsége azoknak a  felsősoktatási intézményeknek a hallgatói közül kerülnek majd ki, ahol a testnevelés az oktatás szerves része. Ezekben az intézményekben az önkéntesek felkészítése, ha áttételesen is, de be fog épülni a napi oktatás menetébe. 

Modern és kellő számú flottával készül a vb-re a szállítási feladatokat ellátó Porsche Hungária Kereskedelmi Kft, hasonlóképpen a Volánbusz Zrt is.

Nem mindennapi feladat vár majd a Külgazdasági és Külügyminisztérium munkatársaira, akiknek azzal kell számolniuk, hogy a vb-re érkező több mint 190 küldöttség (!)  egy részének vízumra, továbbá megkülönböztetett és gyors ügyintézésre lesz szüksége, és ugyanez vonatkozik a média várhatóan 2-3 ezres tudósítói körére is. Jó kézbe kerül a résztvevők és a közönség biztosításának feladata, amelyet a Groupama Biztosító Zrt fog magas színvonalon megoldani. 

Cornel Marculescu és Gyárfás Tamás a munkanap végén megállapodtak abban, hogy a következő munkaértekezletet jövő év elejére időzítik. A háromnapos eseménysorozatot záró munkaebéden a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot vezető dr. Seszták Miklós, a vb Szervező Bizottságának elnöke örömmel számolt be arról, hogy a FINA vezetőit és a házigazdákat már nem csak a közös munka köti össze, hanem erősödő baráti szálak is, amelyek jó hátteret biztosítanak az eredményes együttműködéshez. 

Mint arról egy korábbi cikkben beszámoltunk, rendkívül elégedett a 2017-es budapesti vizes világbajnokság fő helyszínének, a Dagály Úszóarénának a munkálataival Cornel Marculescu.

(Telekom Sporthír Szolgálat/Szalay Péter, fotó: MÚSZ/Szaka József)

 

Forrás: www.mob.hu – RSS