A Flamengóhoz igazolt a River Plate karmestere – HIVATALOS

A korábbi várakozásoknak megfelelően az argentin River Plate irányítója Brazíliában folytatja pályafutását…

(Photo by Joaquín Camiletti/Getty Images)

A brazil Flamengo hivatalos csatornáin keresztül jelentette be, hogy szerződtette a River Plate csapatától az uruguayi támadó középpályást, Nicolás De La Cruzt.

A 26 éves középpályás 2017 óta állt a River alkalmazásban, minden sorozatot figyelembe véve 214 tétmérkőzésen 36 gól és 40 gólpassz fűződött a nevéhez a csapat színeiben, miközben tíz trófeát nyert az együttessel. De La Cruz tagja volt a 2018-as Libertadores-kupát és a 2019-es Recopa Sudamericanát megnyert gárdának, valamint többek közt két-két argentin kupát és szuperkupát, illetve országos bajnoki címet nyert a csapattal.

De La Cruz leigazolása iránt korábban európai csapatok is érdeklődtek, végül a dél-amerikai kontinens egyik legerősebb csapata szerezte meg a játékjogát, szerette volna máshol is kipróbálni magát.

A 24-szeres uruguayi válogatott futballista korábban kizárólag nevelőcsapatában, a Liverpool Montevideóban játszott. Ahogy a “milliomosoknál”, úgy hazája válogatottjában is hosszabb ideje alapembernek számít.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!

fociclub

A A Flamengóhoz igazolt a River Plate karmestere – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.