A Formula-1 fél a teljesen zárt fülkétől?

F1

2016. március 28. hétfő, 16:35

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: McLaren

A korábbi F1-es versenyző szerint mihamarabb modernizálni kellene a sportágat. Félmegoldások helyett átalakítaná az autók kinézetét, kezdve a zárt pilótafülkékkel.

A királykategória szabályhozói úgy döntöttek, a jövőben növelik a versenyzők fejének védelmét, hogy kivédjék az olyan halálos baleseteket, amelyeket a sisaknak csapódó tárgyak okozhatnak. Jelenleg a halo elnevezésű megoldás, a pilóták fejét védő „glória” tűnik befutónak, habár a Red Bull is előállt a saját javaslatával, amely szinte teljesen zárttá teszi a fülkét, ezáltal nagyobb védelmet is nyújt.

„Számomra az optimális megoldás a teljesen zárt fülke, amelyet Le Mans-ban is használnak” – beszélt a fejvédelem kérdéséről Lucas di Grassi, aki 2010-ben szerepelt a Formula-1-ben, pályafutása jelenlegi szakasza pedig ezért érdekes, mert egy nyitott (Formula-E) és zárt karosszériás (WEC) sorozatban versenyez párhuzamosan. „Korábban ez is nyitott volt, de aztán a versengés zárttá tette. A nagyobb hatékonyságot szolgálta, mivel az aerodinamikát is segíti.”

A brazil pilóta egyenesen úgy gondolja, a Formula-1-ben nem mernek új utakra lépni: „Az autók kinézete túl régimódi, ráadásul egyformák. Csak félmegoldásokra hajlanak, ez történt az orrkúpok esetében is, aminek az lett az eredménye, hogy a Caterham úgy nézett ki, mint egy porszívó. Félmegoldás lesz a pilótafülkével is: megvalósítják, és rájönnek, hogy nem jó.”

„Túlságosan félnek attól, hogy elkötelezzék magukat és teljesen felkavarják a dolgokat, ezért inkább a köztes változatot választják, hogy megnézzek, mennyire működik. Láttam már ezt az F1-ben, például az első szárnyakat 2009-ben, ami szintén kudarc volt.”

Di Grassi úgy véli, a zárt pilótafülkével – amely szinte az összes futurisztikus koncepción, például a fenti McLaren-elgondoláson, az MP-X-en megjelenik – csak nyerhetne a sportág: „A szabályalkotóknak meg kellene mutatniuk az irányt, aztán a mérnökökre hagyni, hogy végezzék el a munkájukat. A biztonság néha más kérdés, mint a töréstesztek esetében, a zárt fülkének azonban nincs hátulütője. Jobb a biztonság szempontjából, jobb aerodinamikailag. Támogatom az F1 modernizációját, igazán tetszett a McLaren és a Red Bull 2010-es javaslata. Ennek kellene a sport következő lépésének lennie” – jelentette ki a radikális vonalat támogató versenyző.

Forrás: www.formula.hu – RSS