A Fradi fő edzőjelöltje érzelmes búcsút vett a szurkolóktól – korábbi FTC-csatár duplázott az utolsó előtti meccsén

Csütörtök este óriási lépést tett a Peter Stöger vezette Austria Wien az Európa Konferencia Liga-indulás felé, hiszen a lilák 3-0-ra megverték otthon a Wolfsbergert a harmadik számú kupasorozatért vívott párharc odavágóján – az Austria győzelméből két góllal vette ki a részét a korábbi Fradi-támadó, Marco Djuricin.

A csakfoci.hu már hetekkel ezelőtt jelezte, hogy Szergej Rebrov vezetőedző esetleges távozása esetén a legnagyobb eséllyel Stöger veheti át a Ferencváros irányítását, ezt pedig később osztrák lapok is megerősítették, hozzátéve, hogy az 55 éves szakember állítólag kétéves szerződést fog kötni a magyar bajnokcsapattal, amint véget ér az Austria számára a bajnokság.

A Wolfsberger elleni találkozót követően pedig már Stöger sem tagadta, hogy a visszavágó után elhagyja a bécsi lilákat és érzelmes búcsút vett a szurkolóktól, azt azonban még nem árulta el, merre vezet az útja.

– Ez mindig érzelmes dolog a szurkolókkal… Ez az otthonom, az én kerületem. Ennek ellenére most eljött az ideje, hogy valami új dologba kezdjek. Az itt töltött két év nagy öröm volt, de egyben rendkívül kimerítő is – idézi a Sky Sports Austria Stögert.

Az Austria Wien vasárnap játssza utolsó mérkőzését az osztrák bajnokság 2020/21-es kiírásában, ezt követően felgyorsulhatnak az események Stöger körül.

Djuricin két gólja és az Austria győzelme

Vasas: Váltás jöhet a kispadon a kudarc után – három magyar vezetőedző is képben