A Fradit is meglepné az MK óriásölője: „A Puskás és a Vidi ellen sem mi voltunk az esélyesek, mégis most az elődöntőre készülhetünk” – ezt várják az edzők

Kedden a Paks már bejutott a MOL Magyar Kupa döntőjébe, miután 3-0-ra legyőzte otthon az Újpestet. Szerdán a másodosztályú ETO FC, és a magyar rekordbajnok Ferencváros közül kerül ki a döntő másik résztvevője.

ETO FC-Ferencvárosi TC (20.00)

Klausz László (ETO):Nagy élmény lesz ennyi néző előtt pályára lépni, ez plusz motivációt ad a játékosoknak. Nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de a Puskás Akadémia és a Fehérvár ellen sem mi voltunk, mégis most az elődöntőre készülhetünk. A csapat mindent meg fog tenni a jó eredményért, bízunk benne, hogy a szerencse is mellénk áll, és egy mérkőzésen meglepetést tudunk okozni. (eto.hu)

Sztanyiszlav Csercseszov (FTC):Sosem szeretném azt hallani, hogy a következő meccs vagy a következő hét nem fontos, számunkra minden egyes hét fontos. Az idén jó eséllyel megnyerjük a bajnokságot, de a kupáért is harcolunk. Tudom, hogy a Ferencváros legutóbb 2017-ben nyerte meg a kupasorozatot, éppen ezért a játékosokon is azt érzem, hogy rendkívül motiváltak, a többségnek még hiányzik a gyűjteményéből a kupagyőzelem a Ferencvárossal. Szombaton még a Budapest Honvéd ellen játszottunk a bajnokságban, ám ezt követően már az ETO elleni mérkőzésre koncentráltunk. Örömmel hallottam, hogy telt ház vár minket, remélhetőleg olyan meccset játszunk majd, ami a szurkolóknak is tetszeni fog! (fradi.hu)

Az elődöntőre minden jegy elkelt, előzetesen nagyjából 6000 nézőre lehet majd számítani. Az ETO Stadion Nyugati lelátója, ami minden hazai bajnoki mérkőzésen üzemel, teljes kapacitással megnyitásra kerül, kivéve azt a kettő szektort, amit az MLSZ Fegyelmi Bizottságának döntése alapján zárva kell tartanunk – olvasható az eto.hu-n.

“Elértem a csúcsot, de a közeg nem volt velem korrekt” – Pintér a magyar foci megélhetési bűnözőiről, a Fradi-imádatról és Csányiról