A Fraditól kirúgott Stögerből szövetségi kapitány lehet – itt a reakciója

A Ferencváros korábbi vezetőedzője, az osztrák Peter Stöger jelenleg vendégelőadóként vesz részt egy edzői szemináriumon az ausztriai Zürs síparadicsomában, ahol olyan edzők vesznek részt, mint Marco van Basten vagy Giovane Elber – írja a krone.at.

Korábban megírtuk, hogy a Ferencvárostól decemberben menesztett Stöger a legesélyesebb jelölt az osztrák labdarúgó-válogatott megüresedő szövetségi kapitányi tisztségére, amire – sajtóhírek szerint – Joachim Löwöt is felkérték. Az 55 éves Stöger azonban nem kívánt nyilatkozni erről a lehetőségről.

– Megértésüket kérem, de erről most semmiképpen nem szeretnék nyilatkozni. De mindenki tudja, hogy a futball az életem, ezért örülök, hogy szakértőként elemezhetek a Sky számára – fogalmazott Stöger, aki kitért az eddigi szakmai pályafutására is.

– Tulajdonképpen mindent elértem a pályafutásom során játékosként és edzőként egyaránt. Edzettem regionális ligás csapatokat, irányítottam kiesés ellen küzdő csapatokat, lettem bajnok az Austria Wiennel, voltam a német Bundesligában a Kölnnel és a Dortmunddal, szóval elégedett vagyok.

Stöger azt is nagy sikernek könyveli el, hogy a korábban Debrecenben és Diósgyőrben is megforduló Haris Tabakovic az osztrák másodosztályú az Austria Lustenau-tól az Austria Wien csapatában folytatja pályafutását júliustól. Tabakovic ebben a szezonban 21 mérkőzésen 23 gólt és három gólpasszt jegyzett.

Ugyanarra a kispadra hajt Stöger és Löw – a korábbi Fradi-edző az esélyesebb