A francia pilóták reneszánsza az F1-ben

image

Amikor a Caterham bejelentette, hogy Vitalij Petrov váltja Jarno Trullit, az fekete nap volt az olasz autósport számára, hiszen több mint négy évtized után az idei szezonban fordul elő először az, hogy a Ferrari hazáját egyetlen egy olasz pilóta sem fogja képviselni az F1-ben. A válságban lévő olasz autósport számára csak az adhat némi vigaszt, hogy nem sokkal ezelőtt a franciák is hasonló helyzetben voltak, most azonban már három pilótájuk is megméretheti magát a száguldó cirkuszban. Adam Cooper cikke.
2010 és 2011 nehéz volt a francia autósport számára, hiszen a nagydíjuk elvesztése után egyetlen egy francia pilóta sem képviselte a nemzeti színeket a királykategóriában. A helyzet azonban gyorsan megváltozott, így 2012-ben Jean-Eric Vergne, Charles Pic és a visszatérő Romain Grosjean személyében már három francia pilóta is lesz az F1-ben, miközben Jules Bianchi a Force India tesztpilótájaként az oldalvonal mellett toporog. Az azért még nem valószínű, hogy visszatér a 70-es és 80-as évek dicsősége, amikor majdnem minden nagydíjhétvégén állt francia pilóta a dobogón, de az biztos, hogy a jövőben a francia pilóták ismét nagyobb szerepet fognak játszani az F1-ben.
A francia pilóták az olaszokhoz hasonlóan szinte folyamatosan képviselték magukat az F1-ben, világbajnoki címet azonban közülük csak Alain Prost tudott nyerni, igaz ő egyből négyet is szerzett a franciáknak. A franciák F1-es története így még 1950-re nyúlik vissza, amikor az olyan francia csapatoknak köszönhetően, mint a Talbot-Lago és a Gordini folyamatosan voltak francia pilóták a sportban, Louis Rosier, Raymond Sommer, Robert Manzon és Philippe Etancelin pedig rendszeres pontszerzéssel hálálták meg a támogatást. Az első futamgyőzelemre azonban 1955-ig kellett várnia a franciáknak, amikor is Maurice Trintignant megnyerte a legendás Monacói Nagydíjat, amely győzelmét 1958-ban meg is ismételte a hercegség utcáin. Ha ide vesszük még a kiváló, de sajnos nyeretlen Jean Behrát is, akkor az 1950-es évek nagyon eredményesen teltek a francia autósport számára. Behra azonban 1959-ben meghalt, míg Trintignant kiöregedett, majd 1964-ben végleg vissza is vonult, így a franciák a 60-as években nem rendelkeztek élvonalbeli pilótával.
1968-ban a Matra érkezésével ez azonban megváltozott. A Matra nagyon komolyan elkezdte ugyanis támogatni a francia pilótákat és nem csak a Formula-3-ban és a Formula-2-ben, de a sportkocsi versenyeken és az Formula-1-ben is, így Jean-Pierre Beltoise, Johnny Servoz-Gavin és később Henri Pescarolo is esélyt kapott az F1-re. A Matra érkezése és komoly befektetése pedig más francia cégek kedvét is meghozta az F1-hez. A legnagyobb az Elf volt. Az olajipari óriás a 70-es évek elején nem csak támogatta, de aktívan kereste is a fiatal tehetségeket. Így amikor Servoz-Gavin visszavonult 1970-ben Francois Cevert ülhetett be a Tyrrellbe. Cevert megnyerte az 1971-es Amerikai Nagydíjat, amivel a második francia nagydíj győztessé vált Trintignant után. Sajnos Cevert két évvel később Watkins Glen-ben egy balesetben az életét vesztette, ami megfosztotta ezáltal a franciákat egy potenciális világbajnoktól. A francia pilóták áttörése azonban addigra már megtörtént. Jean-Pierre Jarier, Patrick Depailler és Jacques Laffite révén a francia pilóták ismételten megszilárdították a helyüket a Formula-1 élvonalában. 1976-ban a Ligier, 1977-ben pedig a Renault érkezésével Franciaország igazán megvetette a lábát a Formula-1-ben.
A legnagyobb szerepe ebben a Renault-nak volt, akik a sportkocsi és Formula-2-es programjuk után a veterán Jean-Pierre Jabouille-al a volánnál az F1-be is belevágtak, majd később olyan fiatal tehetségeknek adtak lehetőséget (az F1-ben vagy máshol), mint Rene Arnoux, Patrick Tambay és Didier Pironi. A futamgyőzelemre képes Ligier és Renault csapatok és a szép számban jelenlévő francia pilóták, no meg az FIA-t irányító Jean-Marie Balestre révén a franciák előtte és azóta sem látott szerepet töltöttek be a sportban.
Ironikus, de a franciák legsikeresebb pilótája nem francia csapat, vagy az Elf révén került be a Formula-1-be. Ő Alain Prost volt. Prost egy elég felejthető szezont töltött 1980-ban a versenyképtelen McLarenben, majd miután 1981-re leszerződtette a Renault egyből elkezdett futamokat nyerni, és 1983-ban már a bajnoki címhez is közel került, ez azonban nem jött össze, a Renault-val összekülönböző francia pedig visszaszerződött a McLarenhez, ahol 1985-ben megszerezte a franciák első világbajnoki címét. Prost nélkül azonban a Renault már futamot sem tudott nyerni, így 1985 végén csapatként kiszálltak az F1-ből, de a franciák turbómotorjai sem voltak azonban valami versenyképesek, ezért az 1986-os szezon végén egy időre motorszállítóként is felhagytak az f1-el.
A 80-as évek elejére a francia pilótainvázió is alábbhagyott, Depailler 1980-ban meghalt, míg Jabouille, Pironi és Laffite karrierjét egyaránt balesetek rövidítetik meg, miközben Jarier, Tambay és Arnoux elhalványulva lassan kikoptak az F1-ből. Prost azonban megállíthatatlan volt, így 1985 után 1986-ban és 1989-ben is világbajnoki címeket szerzett, majd 1993-ban ezúttal már a francia Elf és Renault támogatása révén a Williamsben megszerezte a 4. bajnoki koronáját is.
Prost azonban az 1993-as szezon végén visszavonult a francia pilótákra pedig nehéz időszak köszöntött, így évekig csak Jean Alesi és Olivier Panis volt az, akik stabilizálni tudták a helyüket az F1-ben. Ők azonban csak egy-egy győzelemmel ajándékozták meg a francia rajongókat. A 80-as és 90-es évek fordulóján még az Elf rendszer azért működött, aminek köszönhetően jó néhány francia pilóta eljutott az F1-ig, Philippe Alliot, Yannick Dalmas, Eric Bernard, Philippe Streiff és Erik Comas karrierje azonban nem csak rövid volt, de sikerekben is szerénynek bizonyult. Később azonban az Elf rendszere összeomlott, így Jean-Christophe Boullion sikertelen 1995-ös próbálkozásától eltekintve 1996 és 2005 között 11 szezonon keresztül Panis és Alesi mellett csak Stephane Sarrazin képviselte a franciákat a rajtrácson, aki 1999-ben egy futamra ugrott be a Minardi versenyzői ülésébe.
Talán a támogatás hiányának is köszönhető, hogy a francia pilóták nem tudták megtenni azt a bizonyos utolsó lépést az F1-be vezető úton. 2004 végén Panis visszavonulása így azt jelentette, hogy már nem volt francia pilóta az F1-ben, míg nem végül 2006-an Franck Montagny kapott néhány futamon lehetőséget a Super Aguri csapattól. 2008-ban pedig az egykori Formula-3000-res bajnok az F1 helyett a ChampCar sorozatban lehetőséghez jutó Sebastien Bourdais kap végre esélyt a Toro Rossónál köszönhetően annak, hogy Amerikában négy bajnoki címet is begyűjtött zsinórban. Bourdais teljesítményével azonban elégedetlen volt a csapat, így a 2009-es szezon közepén menesztették is, de ekkor egy újabb francia pilóta Romain Grosjean jut váratlan lehetőséghez a Renault-nál, a hely és az idő azonban nem volt alkalmas arra, hogy a tehetséges fiatal pilóta megszilárdítsa a helyét az F1-ben, így az év végén a csapat ejti őt.
A 2009-es szezon végén miután már a Francia Nagydíj is csak az F1 történelmének a része a francia pilóták két évre kikoptak a száguldó cirkusz világából. A Francia Autósport Szövetségnek, a Totalnak és a Red Bullnak köszönhetően azonban két év után az idei szezonban Jean-Eric Vergne, Charles Pic és Romain Grosjean személyében újra lesz francia részvevője a Formula-1-es világbajnokságnak.
„Az FFSA-nak van egy nagyon jó programja, ami öt vagy hat évvel ezelőtt kezdődött” – nyilatkozta Vergne. „Ők kivettek engem a gokartból, és nekik köszönhetően érkezhettem meg a formula autók világába, ahol sikerült szerződést kötnöm a Red Bullal. Ők azonban ezt követően is követtek engem a Formula-1-ig, és ezt sok más pilótával, így Piccel, Grosjeannal és Bianchival is megtették.”
A Francia Autósport Szövetség programja mellett azért természetesen a Red Bull (Vergne), a Total (Grosjean), a Ferrari (Bianchi) vagy egy gazdag család (Pic) pénzére is szükség volt ahhoz, hogy ők négyen így, vagy úgy, de Formula-1-es autóban ülhessenek a 2012-es szezonban.