A golfkocsis baleset után Andrew Hudsont betették a 200 méter fináléjába

Az atlétikai világbajnokságon a férfi 200 méter döntőjét péntek este 21:50-kor futják három amerikai atlétával (Noah Lyles, Kenneth Bednarek és Erriyon Knighton) a mezőnyben. 

Andrew Hudson
Andrew Hudson

Az elődöntőben mindhárom amerikai és a botswanai Letsile Tebogo is 20 másodpercen belül futott.

A finálé egyetlen európai résztvevője, a brit Zhernel Hughes 20.02-őt futott, századra azonos ideje volt a dominikai Alexander Ogandónak.

A negyedik amerikai Courtney Lindsey 20.22-vel a 9. helyen végzett.

A csütörtök esti golfkocsis balesetnél megsérült Andrew Hudson 20.34-et futott, ám a szervezőbizottság kilencedik versenyzőként a jamaikai sprintert is betette a döntőbe.

„Az egyik elektromos kiskocsin versenyzők utaztak, akik ezután mindannyian rajthoz álltak. Egy sportolót az egészségügyi stáb megvizsgált, majd ő is részt vett a 200 méteres síkfutás elődöntőjének utolsó futamában. A másik járműben utazó egyik segítő horzsolásos sérülést szenvedett. A szervezőbizottság sajnálatát fejezte ki és kivizsgálja az esetet”

– állt a szervezők közleményében.

Zárójelben megjegyezve nála öten jobb időt futottak.

A 200 méter legendás világcsúcsát (19.32 mp) Michael Johnson 1996. augusztus 1-én az atlantai olimpián futotta.

A rekord több, mint 12 évig élt, 2008. augusztus 20-án a pekingi olimpián Usain Bolt 19:30-cal nyert.

Napra pontosan egy évvel később a jamaikai világsztár a berlini világbajnokságon 19.19 másodpercre javított a 200 világcsúcsát, ami 14 éve érvényben van.

2011-ben Brüsszelben Yohan Blake futott 19.26-ot, míg tavaly Eugene-ben Noah Lyles 19.31-gyel nyert világbajnoki címet.

Noah Lyles Budapesten már 100-on világbajnoki címet szerzett. Érdekesség, hogy a nőknél honfitársa Sha’Carri Richardson nyert a legrövidebb sprinttávon.

Utoljára hat évvel ezelőtt Londonban volt egyaránt amerikai győztes 100 méteren a férfiaknál és a nőknél is. Akkor az idén áprilisban szülés utáni komplikációban elhunyt Tori Bowie (10.85) és Justin Gatlin (9.92) nyert.

Noah Lyles elmondása szerint 19.19-nél jobb időt, már csak az a kérdés ma este Budapesten látunk-e új világcsúcsot férfi 200 méteren.

Post Views: 7

JochaPress