A görög kapitány meglepőt húzott

FOTO:SAPURIC

A hellének a két ünnep között is válogatott edzéseket tartanak. A megszokott csapathoz képest, nagy változásokat eszközölt a görög kapitány. 

FOTO:SAPURIC

Megfiatalított csapatot próbál a kapitány (FOTO:SAPURIC)

Már megszokhattuk, hogy a görög válogatott az Olympiakoszra épül. Az elmúlt év világeseményein több, mint a csapat felét az említett klubban pólózók adták. Nos, most csak ketten kerültek be a meghívottak közé, ráadásul Argyropulosz, és Prekasz sem tartozik a húzónevek közé.

Három napig tart az összetartás Teodorosz Vlahosz együttesének Pireuszban. A legtöbb meghívó a Vouliagmeni együtteséhez érkezett, hiszen öten is bekerültek az együttesbe. Érdekesség, hogy nem látjuk a csapatban Fountuliszt vagy éppen Vlahopuloszt sem. A szakvezető most a fiataloknak szavazott bizalmat. Megtehette, hiszen a hellének január 10-én ugranak először vízbe, ekkor a franciákat fogadják a világliga selejtezőben.

Nem lennének meglepve, ha kisebb változással, ennek a csapatnak szavazna bizalmat január elején is a kapitány.

A meghívottak névsora:

Stylianosz Argyropulosz, Emmanouil Prekasz (Olympiakos) Emmanouil Zerdevasz, Dimitriosz Tigkasz, Mariosz Kapotszisz, Nikolas Delagrammatikasz, Chrysospathisz Chrysovalantisz (Vouliagmeni NO), Alexandrosz Papanastasiou, Grigoriosz Giannopoulosz (ANO Glyfada) Dimitrisz Nikolaidisz (PAOK) Panagiotisz Tzortzatos (Panioniosz) Manolisz Tsacheilidis, Nikolasz Gardikas (Palaio Faliro), Konstantinosz Flegkas (Ydraikos).

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS