„A győzelem volt a legfontosabb” – Giroud

Olivier Giroud győzelmet érő gólt szerzett a Juventus ellen, amellyel a csapat bebiztosította a Bajnokok Ligája-indulást a következő szezonra. A világbajnok csatár elmondta, hogy jó formában érzi magát és továbbra is segíteni akar a csapatnak.

A Milan 1-0-s győzelemmel zárta a Juventus elleni rangadót a Serie A 37. fordulójában. Giroud a 40. percben fejjel volt eredményes és ez volt a meccs egyetlen gólja. A 36 esztendős csatár minden sorozatot figyelembe véve 17 gólnál jár az aktuális idényben, ebből 12 alkalommal a bajnokságban volt eredményes és 5 gólt szerzett a BL-ben.

A BL-KVALIFIKÁCIÓRÓL
„Három pontot szereztünk és nagyon boldogok vagyunk. Nem ez volt a legjobb meccsünk, de elegendő volt a győzelem megszerzéséhez. Gólt szereztünk és jól irányítottuk a mérkőzést. Ezen az estén a három pont volt a legfontosabb.”

A FORMÁJÁRÓL
„Arra törekszem, hogy jó erőnléti állapotban maradjak és azt hiszem, hogy jó formában vagyok. Megvan bennem az elszántság, hogy tovább folytassam a játékot. Ha a testem engedi, akkor mindent megteszek, hogy továbbra is segítsem ezt a csodálatos csapatot.”

A CÉLKITŰZÉSRŐL
„Az előző idényben nagyon jól teljesítettünk a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában kevésbé. Idén jól szerepeltünk a BL-ben, míg a bajnokságban nem annyira. A következő szezonban szeretnénk mindkét versenysorozatban jól teljesíteni.”

RAFA LEAÓRÓL
„Boldog vagyok miatta és remélem, hogy még legalább 10 évig marad a Milanban.”