A Haast Grosjean vezetési stílusa győzte meg

F1

2015. szeptember 29. kedd, 17:44

A Haas F1-es csapatának tulajdonosa egyértelműen kijelentette, hogy Romain Grosjeanra első számú versenyzőként alapoz 2016-ban, és kitűzte a célokat is a debütáló szezonra.

Az Észak-Karolina államban található Kannapolisban tartott sajtótájékoztatón Grosjean mellett Gene Haas és az F1-es csapat főnöke, Günther Steiner is jelen volt, akik büszkén jelentették be, hogy a jelenlegi mezőny egyik legnagyobb tehetségének tartott pilótával vágnak bele az új kihívásba.

CQFMsR_UsAAukyV

„Mindez része a hosszú távú stratégiánknak. Egy tapasztalt versenyzőt akartunk, aki képes lesz vezetni a csapatunkat a 2016-os szezonban” – nyilatkozta Haas. „Az F1 egy nehéz üzletág, és mint mindenhol, itt is tanulással kell kezdenünk – ennek pedig a legjobb módja, ha másoktól tanulunk.”

„Romain az egyike volt a néhány jelöltünknek. Már több éve az F1-ben van, és kiválóan szerepelt a Lotus csapatnál. Számos videót visszanéztem, hogy tanulmányozzam a vezetési stílusát. Figyelemre méltó az is, hogy minden szezonjában pontot szerzett, és a mi elsődleges célunk éppen a pontszerzés lesz. A kirakós egy darabjaként rengeteg munka vár majd rá, hiszen ő az első számú versenyzőnk.”

A várakozásokkal ellentétben a másik pilóta kilétét most nem fedte fel az amerikai csapat, és arról sem árultak el részleteket, hogy ez mikor történik majd meg. A legvalószínűbb jelöltnek továbbra is a Ferrari tesztpilótái, Esteban Gutierrez és Jean-Eric Vergne számítanak.

Forrás: www.formula.hu – RSS