A hétvégén magyar-görög párharc a női röplabda Európa-ligában

A szeptemberi Európa-bajnokságra készülő magyarok a grúzok kétszeri legyőzésével kezdték a sorozatot, ám egy héttel később törökországi vereségekkel folytatták a szereplést. Jelenleg két forduló után hat csapat közül a negyedik helyen áll Magyarország a sorozat tabelláján. A görögök eddig egy-egy győzelmet és vereséget könyvelhettek el a törökök és a lengyelek ellen is. A tabellán éppen a magyarokat előzik meg egy pozícióval. Mindettől függetlenül a hétvégi párharc esélyesének Jan De Brandt együttese számít, amely a világranglistán is megelőzi ellenfelét, és a két csapat legutóbbi mérkőzését, 2013 októberében, a világbajnoki selejtezők második körében a most hazai pályán játszó gárda nyerte. Ennek ellenére semmiképpen sem szabad alábecsülni a vendégeket.

A magyar válogatott a negyedik helyen áll a tabellán, a görögök a harmadikok - fotó: Magyar Röplabda Szövetség

A magyar válogatott a negyedik helyen áll a tabellán, a görögök a harmadikok – fotó: Magyar Röplabda Szövetség

„A következő két hétvégén otthon játszunk, és biztos vagyok benne, hogy az Érd Arénában, ahol gyakorlatilag a tavalyi és az idei felkészülés nagy részét végeztük, jobb teljesítményre lesz majd képes a csapat – nyilatkozta Jan De Brandt, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a törökök elleni vereségek után. – Törökországban láttuk, hogy min kell még javítani, s a következő időszakban erre fektetjük a hangsúlyt. A törökök elsősorban nyitásban és blokkvédekezésben múltak felül minket, ezekre kell nagyon odafigyelnünk a továbbiakban. Ezen felül nagyon rendezett csapat benyomását keltették. Én azt remélem, hogy a két soron következő ellenfél, Görögország és Izrael is hasonló játékerőt képvisel majd, mert csak így tud fejlődni a válogatott.”

„Ez a görög csapat nyilvánvalóan erősebb, mint az, amelyikkel mi akkor találkoztunk, tehát nem szabad alábecsülnünk őket – mondta el a magyar csapat feladója, Kötél Zsanett, aki a két évvel ezelőtti mérkőzésen válogatottunk csapatkapitánya volt. – Pláne ez után a két törökországi meccs után, amelyből le kell vonnunk a megfelelő konzekvenciákat. Hazai pályán sokkal harcosabban, agresszívabban kell játszanunk, mint tettük azt legutóbb idegenben, de biztos vagyok benne, hogy saját szurkolóink buzdítása mellett ez sikerül, és akkor győzni is fogunk.”

A mérkőzésre a helyszínen kaphatók jegyek. A felnőtt tikett 1500 forintos áron, míg a diákok és a nyugdíjasok 1000 forintért tekinthetik meg a találkozót. 14 éves kor alatt pedig díjtalan a belépés.

Mindkét mérkőzés alakulását nyomon lehet követni az Európa-liga honlapján, a www.roplabdaeuropaliga.hu oldalon. A vasárnapi meccset az M4 Sport tv-csatorna élőben

közvetíti.

Forrás: www.telesport.hu – RSS