A holland, aki nem irigykedik Verstappenre

Formula-E

2016. július 1. péntek, 17:39

„Hogy milyen a motor? Honnan tudjam? Én csak vezetem!” Hollandia elfeledett szupertehetsége, Robin Frijns a nyilatkozatadáskor mutatott lazaságával és flegmaságával már-már Kimi Raikkönent idézi.

Robin Frijns. Négy évvel ezelőtt még mindenki ezt a nevet éltette a feltörekvő versenyzők közül. A holland megnyerte a WSR 3.5 2012-es kiírását Jules Bianchi előtt (és minden mást is, ahol korábban elindult), így a világ joggal gondolhatta azt, hogy ha ő nem jut nagyon hamar életképes F1-es üléshez, akkor senki.

És mennyit változtak a dolgok pár év alatt. Hollandia új sztárját Max Verstappennek hívják, Frijns nevével pedig csak az találkozhat, aki a Formula-E küzdelmeit is követi, ráadásul ott is alaposan oda kell figyelnie, mert a holland csapata, az Andretti a saját hajtásláncának problémái miatt az első szezonban mindenki által használt technológiával versenyez az egész évadban.

Dppi_03416005-_076

Az ősszel startoló harmadik szezonra azonban már működőképes erőforrást fejlesztettek, ami a tesztpályákon is jól teljesít, ez pedig Frijnst is meggyőzte arról, hogy aláírjon a csapathoz egy újabb évre. A hírt a csapat és a pilóta a londoni szezonzáró hétvége pénteki napján jelentették be.

„Lojális személy vagyok és jól érzem magam a jelenlegi helyemen” – mondta Frijns. „Annak idején tíz évig ugyanannál a gokartcsapatnál is versenyeztem. Mindenkivel szívesen dolgozok együtt az Andrettinél, szóval nem látok okot a váltásra. A harmadik szezon előtt persze nem tudhatom, hogy hol fog állni a csapatunk a többiekhez képest, de szerintem az a legfontosabb, ha élvezem a munkát a csapattagokkal.”

A 24 éves holland a gyengébb technikával is erőn felül teljesített az egész szezonban, amelynek csúcspontját a malajziai dobogó jelentette. Arra a kérdésünkre, hogy azt kapta-e ettől az idénytől, mint amire előzetesen számított, Frijns így felelt:

„Jobb is volt annál. Eleinte úgy gondoltuk, hogy a pontszerzés is nehézkesen fog menni számunkra, és noha tényleg nem egyszerű, de mégis minden futamon pontot szereztem, leszámítva egyet, ahol balesetem volt.”

Dppi_03416005-_096

Az új hajtáslánccal szerelt autókat a csapatok szigorúbb megkötések nélkül kipróbálhatják privát teszteken, és ezt már az Andretti is megtette. Az angliai Mallory Parkban Frijns vezethette az új technikát, míg a szerződéssel eddig nem rendelkező Simona de Silvestrónak még nem adott lehetőséget a csapat.

„Már vezettem a következő szezonra szánt autót, ami nagy előrelépést jelent, már csak amiatt is, mert erre az évadra a csapatnak nem volt saját hajtáslánca. Ígéretesnek tűnik, de persze nem tudhatjuk, hogy a többiek mivel állnak majd elő” – mondta Frijns, majd pedig arra a kérdésünkre, hogy ők a szabályok keretein belül egy vagy két elektromotort használnak-e, csak vállat vont, lehajolt hogy kicserélje cipőjét, és odavetette: „Fogalmam sincs, én csak vezetem.”

Frijns a jelek szerint nem az az érzelgős fajta, így az sem különösebben vált ki belőle érzelmeket, hogy Hollandia motorsport-rajongói az övé helyett Max Verstappen nevét skandálják. Elmondása szerint már nem is törekszik arra, hogy észrevetesse magát az F1-es csapatvezetőkkel.

„Ő lehetőséget kapott a Formula-1-ben és ki is használta azt. Nekem viszont sohasem volt esélyem arra, hogy megmutassam magam. Jó neki, de én itt érzem magam otthonosan. Elégedett vagyok azzal, amit csinálok, szóval csakis a Formula-E-re koncentrálok. Amíg itt versenyképes vagyok, addig nem is vágyok máshova” – zárta mondandóját a hollandok másik nagy tehetsége, aki a következő években talán az elektromos sorozatban kerülhet vissza a dobogó tetejére, ha a technika is közreműködik ehhez. 

Forrás: www.formula.hu – RSS