A holland edző megerősítette, ő lesz a Liverpool következő menedzsere

A Feyenoord idénybeli utolsó bajnokiját megelőzően a csapat vezetőedzője megerősítette a távozását…

(Photo by Marcel Bonte/Soccrates/Getty Images)

A holland bajnokság (Eredivisie) 2022-2023-as szezonját megnyerő Feyenoord vezetőedzője, Arne Slot a legutóbbi sajtótájékoztatóján elárulta, hogy távozik a csapattól, és a sajtóhíreknek megfelelően ő lesz a Liverpool következő menedzsere:

“Hivatalos bejelentés még nincs, de megerősíthetem, hogy én leszek az edző a következő idénytől. Ez persze önöknek már nem meglepetés.”

A 45 éves holland tréner 2019 júliusa és 2020 decembere között az AZ Alkmaar edzője volt, majd 2021 nyarán vette át a Feyenoord irányítását. Slot a patinás rotterdami gárdával 2023-ban holland bajnok, idén pedig holland kupagyőztes lett. Tavaly nyáron a Tottenham csapata kereste meg, akkor azonban úgy fogalmazott, hogy ki szeretné tölteni a 2026-ig szóló szerződését a holland csapatnál, mostanra azonban megváltozott a véleménye.

Slot az elmúlt szűk három év alatt 149 mérkőzésen irányította a Feyenoordot, amely ebből 97 találkozót nyert meg 29 döntetlen és 23 vereség mellett.

A hírek szerint Slot már aláírta a szerződését a Liverpoolnál, és csak a “vörösökön” múlik, hogy mikor jelentik be őt Jürgen Klopp utódjaként.

fociclub

A A holland edző megerősítette, ő lesz a Liverpool következő menedzsere bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.