A Honda minden zsetontját felhasználja idén

F1

2016. augusztus 18. csütörtök, 20:08

Szerző: Czinege Ádám, fotó: McLaren

Yusuke Hasegawa, a Honda F1-es projekt vezetője árult el néhány kulisszatitkot a japán gyártó terveiről a 2016-os szezonnal kapcsolatban. A motorgyártó vezére elégedett az eddigi teljesítménnyel.

Azt el lehet mondani, hogy a Honda messze túlszárnyalta a tavalyi teljesítményét, amikor Alonsónak és Buttonnak a mezőny végén kellett harcolniuk. Idén már a középmezőnyben terelgethetik a McLarent, és egy-két helyszínen már negyedik erőként is fel tudtak lépni a Mercedes, Red Bull és Ferrari hármasa mögött.

Hasegawa, a Honda főnöke elmondta, mire kell a leginkább koncentrálniuk idén: „Folyamatosan azon dolgozunk, hogy a fejlesztésink egyre jobbak legyenek. Bár, még nem tudjuk, melyik versenyen fogjuk bevetni az újításokat, mert egy szintre kell hozni a teljesítményt a megbízhatósággal.”

A japánok vezetője így folytatta: „Amikor ezt a két fontos dolgot egyensúlyba hoztuk, nem fogunk tovább várni, pályára is visszük, amint az lehetséges. Még 10 zsetonunk maradt a 2016-os szezonra, tehát a célunk, hogy mindet felhasználjuk év végéig.”

 McLaren_06.02.

Amikor Hasegawát arról kérdeztek, mit gondol Sainz nyilatkozatáról, aki szerint a Honda motorja már jobb a tavalyi Ferrariénál, ezt válaszolta: „Hízelgő, hogy ő így látja a Hondát, de nem tudom, hogy elégedett lennék, ha csak azt mondhatnám, hogy egy tavalyi motor teljesítményét múltuk felül.”

A japán szakember így zárta gondolatait: „Úgy gondolom, hogy a Hondánál mindenki remek munkát végez, jelentős mértékben javul a teljesítményük, gyorsan tanulnak, és alkalmazzák, amit kell. Minden mérnökünk eléggé motivált ahhoz, hogy jól végezze a munkáját.”

Forrás: www.formula.hu – RSS