A Honda motor tizedeket hozott Melbourne óta

F1

2016. május 23. hétfő, 19:15

Szerző: Czinege Ádám, fotó: dppi

Yusuke Hasegawa, a Honda F1-es elnöke beszélt arról, hogyan nyertek tizedmásodperceket a japán erőforrásból, anélkül, hogy fejlesztettek volna rajta vagy a hardveren.

A Hondánál és a McLarennél is egyre jobb a hangulat, hiszen Kína volt a legutolsó helyszín, ahol a wokingi alakulat nem tudott pontot szerezni. Ráadásul Monacóban már az új motort is bevetheti a japán gyártó, ami ismét nagy előrelépést eredményezhet a brit alakulatnak. Eddig nem nyúltak az autó szívéhez, mégis gyorsultak a versenygépeik, erre adott magyarázatot Hasegawa.

A japán szakember ennek megfelelően így nyilatkozott: „Természetesen még nem vetettünk be motorfejlesztéset vagy hardvert, de a beállítással nyertünk néhány tizedet – körülbelül hármat, vagy ehhez közeli időt tudtunk még kisajtolni az erőforrásunkból. Ez elég bátorító, és nem természetes, hogy csupán a motor átállításával ennyit javuljunk. De vica versa ez azt jelenti, hogy nem a tökéletesítettük az erőforrásunkat Melbourne-re!”

 Dppi_mclaren_05.23.

Hasegawa szerint a mostani alkatrészben már nem sokkal több lehetőség van, az erőt illetően: „Azt hiszem a jelenlegi specifikációból kipréseltük a maximumot. Bár ugyanazt a változatot használjuk Melbourne óta, egyre több erőt préseltünk ki belőle, így azt hiszem, már nem sok van benne.”

A japán elnök így zárta gondolatait a jövőbeli terveikről: „Szükségünk van néhány új alkatrészre és egy újabb égéstérre. Az irányítási beállításokban sem lehet már sokkal több, mint amit eddig elértünk.”

Forrás: www.formula.hu – RSS