A Honda több csapatnak is szállíthat motort?

F1

2016. május 3. kedd, 15:34

Szerző: Czinege Ádám, fotó: dppi

Elképzelhető, hogy a közeljövőben nem csak a McLarenben fognak Honda motorok duruzsolni az F1 mezőnyében, hiszen a japán gyártó főnöke további egy vagy két csapat támogatásáról nyilatkozott.

A japánok döntésében perdöntő szerep juthatott a jövő évi szabályváltoztatásoknak is. Eltörlésre kerül a jelenlegi zseton alapú fejlesztési rendszer, és a motorok költségét is jelentősen csökkentik 2017-től. Hasegawa konkrét istállókat még nem nevezett meg a tervvel kapcsolatban, ez egyelőre még a jövő nagy kérdése marad.

A japán szakember ennek megfelelően a következőket nyilatkozta: „Eddig még nem terveztük, de ígéretet tettünk az FIA-nak, hogy a közeljövőben támogatunk egy második és egy harmadik csapatot is a McLarenen kívül. A projekt világos, de még semmi konkrétumot nem tudunk mondani.”

Dppi_honda_05.03.

A Honda vezetője kifejezetten kedvezőnek tartja a 2017-től és 2018-tól életbe lépő szabályokat: „Elégedettek vagyunk, hogy eltörlik a zsetonrendszert a következő évtől, így több szabad kezet kapunk a fejlesztéseknél, ami szintén örömünkre szolgál. A költségcsökkentés nagyon kemény feladat lesz minden gyártó számára, de ezt is helyesnek találjuk, és egyetértünk a dologgal.” 

Forrás: www.formula.hu – RSS