A horvát klasszis megnyugtatott mindenkit

sandrosukno201701

Két hónapot kell kihagynia a horvát olimpiai és világbajnoknak, most elmondta, mivel tölti idejét és hogy érzi magát.

sandrosukno201701

Fotó: vecernije.hr

Mint ismeretes, egy rutinvizságlaton akadt fent Sandro Sukno. A horvátok újdonsült világbajnokának a szívével akadtak problémái, ami miatt néhány hetet ki kell hagynia. A kardiológiai vizsgálatok azt mutatták ki, hogy 6-8 hétig kezelik a játékost, Zágrábban és Milánóban.

Most a horvát Story-nak adott interjújában kiemelte, “az egészségi állapotom jó” Hozzátette: “Ki kell hagynom két hónapot, így több időt tölthetek a családommal, a feleségemmel Paolával és a kislányommal Norával.”

A pólós várhatóan a jövő év elején már játszhat. Érdekesség, hogy Suknonak nem ez az első hosszabb kihagyása, hiszen már mononukleózissal is kezelték.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS