A Hősök lefutották a pályáról a Cápákat

Az Eger Heroes 40-18-ra nyert a Győr Sharks vendégeként a Ratio Media HFL-ben.

Az utolsó két csapat is színre lépett az elitligában. Bár a meccs szorosnak indult, mégis sima győzelem lett a vendégeknek. Ez többek között az Eger futójátékának köszönhető, ami az elmúlt évekhez képest sokat fejlődött.

Andres Fernandez volt a Győr egyik legjobbja

Andres Fernandez volt a Győr egyik legjobbja

A Hősök nagy iramot diktáltak az első félidőben. Az új igazolás Anthony Green Jr. már az első negyedben letette névjegyét. Erre még a Sharks tudott válaszolni Andres Fernandez révén, de ezután szépen lassan kezdett ellépdelni a piros mezes vendég gárda. Vakarcs Gergő például remek első félidőt produkált, hiszen két nagy megiramodása is volt, ami touchdownt ért. Az ő fizikumával nagyon nehezen tudott mit kezdeni a győri védelem. 21-6-os egri előnnyel mehettek a csapatok a szünetre.

Anthony Green Jr-ra (3) nem volt ellenszerük a Cápáknak

Anthony Green Jr-ra (3) nem volt ellenszerük a Cápáknak

A harmadik negyedben viszont mintha bent maradtak volna a Cápák az öltözőben. A Hősök védelme szinte teljesen lekapcsolta a vendéglátók passzjátékát. Bár Phillip Garcia rendkívüli dobótechnikával rendelkezik, mégis nehezen járt túl Petrény Norbert vagy Chris Hall eszén. És még ott volt Chris Murray is, aki folyamatosan rettegés alatt tartotta a Sharks irányítóját. A második félidőben a vendégek futójátéka továbbra is dominált, Anthony Green Jr. két újabb touchdownt szerzett. Viszont mellette a mozgékony irányító, Khalid Ali is termelte a yardokat. Nem mellesleg megdobta első touchdown passzát is a szezonban. Ennek címzettje pedig a 2015-ös Divízió I-es döntő hőse, Fenyvesi Csaba volt. A remekül teljesítő egri védelmet ennek ellenére kétszer még mattolni tudta a Cápák támadósora, Fernandeznek és Becs Lászlónak is sikerült egy-egy Garcia átadást értékesíteni. Viszont a Heroes egy nagyon magabiztos 40-18-as győzelemmel kezdte a szezont.

Fotók: Tenk László

Győr Sharks, Eger Heroes 18-40 (6-14, 0-7, 6-12, 6-7)
Pontszerzők: Andres Fernandez 2 TD, Becs László 1 TD, illetve Anthony Green Jr. 3 TD, Vakarcs Gergő 2 TD, Fenyvesi Csaba 1 TD, Vakarcs Gergő 1 PAT, Vaszkó János 2 XP.

John Burleson, a Győr Sharks vezetőedzője: Ez egyértelműen a kihasználatlanul maradt lehetőségek mérkőzése volt számunkra. Nagyon jól lépdeltünk előre a pályán, de rengeteg elejtett labdánk volt. A védelem viszont a meccs egyes szegmenseiben jól teljesített, de az Eger futásainál nem mindig tudtuk végrehajtani az erre tervezett sémánkat. Az edzéseken ezeket ki kell javítanunk. Természetesen még tovább kell építkezni, de elégedett vagyok a csapat munkájával. Az öltözőben teljesen megújult minden és a srácoknak is megváltozott a felfogásuk a játékról. Ezt folytatnunk kell az edzéseken, mert csak idő kérdése és a mérkőzéseken is meg fog látszani.

Szeredi László, az Eger Heroes vezetőedzője: Továbbra is állítom, hogy az utolsó elmaradt felkészülési meccsünk hatása érezhető volt még a csapaton. A támadásoknál a hibáink ellenére sokszor szerencsék volt. De a holtpontokon a jó blokkokkal és a futók teljesítményével lendültünk át. A védelem azonban sok yardot engedélyezett, mert néhányan azon gondolkodtak, hogy mit kellene csinálni. A taktika az volt, hogy a futásokkal előkészítsük a passzokat, de a running backeket nem tudta az ellenfél megállítani, így a bevált módszert alkalmaztuk. Összességében viszont nem volt egy rossz meccs így elsőre. Most van 2 hetünk, hogy kijavítsuk a hibáinkat. Életbe vágó volt, hogy erősen kezdjünk a szezonban. Ez volt a legfontosabb összecsapásunk. Most viszont egy ennél is fontosabb hazai meccs vár ránk a Wolves ellen. Eger egy szép város, de reméljük, hogy a többi csapat majd miattunk nem szeret ide látogatni.ration_media_HFL_white_transp

Forrás: http://mafsz.org – RSS