A jövő évi Eb-n is pályára léphet a kisebbségi válogatott

image

A 2012-es Európa-bajnokságon is pályára léphet az anyagi gondokkal küzdő kisebbségi labdarúgó-válogatott, amely eddigi 110 mérkőzéséből 107-et megnyert.

    Mezei István, a korábban romaválogatottként szerepelt csapat menedzsere az MTI-nek hétfőn ugyanakkor elmondta, nagy valószínűséggel anyagi okok miatt kénytelen lemondani a július 16-án, Finnországban sorra kerülő, korosztályos Helsinki Kupát. A tornát 2006-ban megnyerték, többek között legyőzve a 19 éven aluli brazil együttest is.
    "Anyagi okok miatt gyakran nem tudunk részt venni olyan tornákon, ahol az esélyesek közé tartoznánk. Az utóbbi időben fel-fel bukkannak nevesebb cégek, de ők sem tudnak minket kellő összeggel támogatni." – közölte a csapat menedzsere, hozzátéve: megközelítőleg 2,3 millió forintra lenne szükségük, hogy részt vegyenek az idén az U17-es együttesek számára kiírt Helsinki Kupán.
    "Ha elhagyjuk az ország területét, magyarnak érezzük magunkat és egyetlen célunk, hogy dicsőséget hozzunk az országnak. – mondta Mezei. – Viszont anyagi támogatás nélkül nem tudunk haladni a munkával és így nem jutnak lehetőséghez a tehetséges roma fiatalok sem."
    A kisebbségi válogatott ugyanakkor szerephez juthat a 2012-es, lengyel-ukrán közös rendezésű Eb-n. A Lengyel Labdarúgó Szövetség ugyanis kezdeményezte, hogy a magyar kisebbségi válogatott a kárpátaljai kisebbségi válogatottal közös csapatot alkotva mérkőzzön meg a lengyel és ukrán kisebbségi válogatottal a kontinenstorna nyitónapján és a döntő előtt is.  
    "A két mérkőzés időpontjáról és a részletekről még nem kaptunk tájékoztatást, de nagyon örülünk a lehetőségnek" – mondta Mezei István, akinek példáját követve már 14 országban létezik kisebbségi labdarúgó-válogatott.