A kis japán varázsló

Mukai Yukumo még csak nyolc éves, de már példakép a csapattársai körében. Az UTE U9-es korosztályának csapatkapitánya a szakosztály legnagyobb ígérete, a futballimádata lenyűgöző.

Nagy-Pál Tamás Mindenki azt kérdezgeti, valóban csak nyolc éves-e? Nem mintha arról lenne szó, hogy a Japánban született, de már több mint öt éve Magyarországon élő Mukai Yukumo fizikai paraméterei kimagaslanak az UTE U9-es csapatából. Sőt. Az összes gyerek közül az övéi a legalacsonyabbak.

Akkor mégis, mivel vívja ki az elismerést rendre, még az ellenfél edzőitől is?

Yukumo

Mukai Yukumo

„Nem lehet vele kapcsolatban egyetlen kvalitást kiemelni, hogy ezért vagy azért jó – jelemzi az edzője, Moskovits Gábor. – Kitűnően ismeri fel a játékhelyzeteket, és ösztönösen cselekszik helyesen. Jól passzol, gólérzékeny, amellett kitűnően és lelkesen védekezik. Imádja az edzéseket, szeret futni. Ebben a szezonban ötvenkilenc edzésünk volt, és abból mindössze egyet hagyott ki, mert kötelező programja volt az iskolában.”

A labda iránti szenvedélyéről mi is gyorsan megbizonyosodunk: Yukumóval ugyanis egészen addig tudunk kedélyesen elcsevegni, amíg a társai el nem kezdik rúgni a bőrt. Onnantól már csak egyszavas válaszokat kapunk, és kérdő tekintetet, hogy mikor csatlakozhat már a többiekhez? Közben a hó szakad, a pálya csúszik, normális játékra gyakorlatilag alkalmatlan. De kit érdekel?…

„Azért néha én is megbetegszem, de nem annyira súlyosan, hogy amiatt ne menjek edzésre. Imádom, hogy futni és pörögni kell, passzolhatok, és megpróbálhatom legyőzni a másikat. Nem egyszerű az időbeosztás, mert suli után hazamegyek, és rögtön jövök ide mindennap. Annyira szeretem, hogy soha nem érzem magam fáradtnak.”

Azt még nem lehet tudni, hogy pár év múlva melyik poszton teljesíthet a legjobban. Yukumo középpályás szeretne lenni, és edzője is ott tudná elképzelni, ugyanakkor egyelőre csatárként és védőként is megállja a helyét. Ami azonban biztos, hogy vezéregyéniség a pályán, a társai pedig olyannyira felnéznek rá, hogy nyáron megválasztották kapitánynak.

„A szakosztály honlapján cikk jelent meg róla, amiben azt mondtam, hogy Yuko példakép. Több szülő is megkeresett, hogy elmondja: valóban Yuko a fia példaképe” – bizonyított a szakember. Nekünk is feltűnik: amikor az edzésen kezdődik az egymás közti játék, és kialakulnak a csapatok, társai azonnal Yukótól kérdezik: hogy álljunk fel?

Moskovits szerint Yuko az UTE egyik, ha nem a legnagyobb tehetsége, ráadásul napról napra lesz egyre jobb. „Sokat számít, hogy állandóan focizik. Ha nincs edzésen, akkor az iskolában. Gyorsan tanul. Bármilyen játékhelyzetet megmutatunk neki, el sem kell magyaráznunk, a következő pillanatban már megvalósítja.”

„A bicikli-, a Zidane- és a Puskás-csel a kedvencem” – mondta még az edzés előtt csillogó szemmel, majd mindezt prezentálta is nekünk.

Egyszer majd talán őt próbálják hasonlóan követni.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS