A klub szerződést hosszabbíthat Zapatával

A La Gazzetta dello Sport szerint a vezetőség elégedett volt Cristian Zapata teljesítményével a Napoli ellen, így elképzelhető, hogy új szerződést kap.

A Milan az előző fordulóban a tabella második helyén álló Napoli otthonába látogatott. Sinisa Mihajlovic kénytelen volt bevetni Zapatát a védelembe, miután Romagnoli megbetegedett. A kolumbiai védő ugyanakkor nagyon jó teljesítménnyel rukkolt elő és Alexszel együtt sikerült hatástalanítani a 24 bajnoki gólnál járó Gonzalo Higuaínt.

“Örülök, hogy sikerült megállítanom Gonzalo Higuaínt. Tudtam, hogy az ő megállítása a kulcs.” – mondta Zapata a meccs után.

Zapata szerződése a nyáron lejár és ebben a szezonban 14 meccsen lépett pályára, de az utóbbi időben kiegészítőembernek számít a csapatnál. A Gazzetta úgy tudja, hogy a Milan hosszabbítani fog Zapatával.

“A jövőm? Néhány személyes probléma hatással lehetett az önbizalmamra. Most, hogy az említett problémák megoldódtak, nyugodt vagyok és ezt az elmúlt meccseken is megmutattam. Tárgyalok a Milannal az új szerződésről.” – tette hozzá.

Eközben Romagnoli teljesen felépült és játszhat hétvégén a Torino ellen. Jelenleg kérdéses, hogy az olasz védő mellett Alex vagy Zapata fog lehetőséget kapni.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS