“A klub tudomásul veszi és elfogadja a szankciót”

A Milan a hivatalos honlapján közleményben foglalt álláspontot a Sportdöntőbíróság bejelentését követően. A tulajdonosi kör továbbra is elkötelezett a Pénzügyi Fair Play szabályainak betartása mellett.

Paolo Scaroni, a Milan elnöke elmondta, hogy le kellett zárniuk az ügyet az UEFA-val.

“Nem kommentálom az ítéleteket. Nagyon sajnáljuk, hogy a következő szezonban nem leszünk ott Európában, de nem mi vagyunk a felelősek az elkövetett jogsértésekért. Mindenképpen pontot kellett tennünk ennek az ügynek a végére.”

A Milan úgy döntött, hogy nem szegül szembe az Európai Labdarúgó Szövetséggel, így közös megegyezés alapján nem vesz részt az Európa Liga 2019/2020-as idényében. A piros-feketék megszegték a Pénzügyi Fair Play szabályait a 2015-2017-es és a 2016-2018-as időszakban is, így elkerülhetetlen volt a büntetés.

Ráadásul a klub mindenképpen szerette volna elkerülni azt a forgatókönyvet, hogy a következő szezonok egyikében egy esetleges Bajnokok Ligája-szereplés kiharcolása esetén zárják ki a Milant a sorozatból a múltbeli FFP-szabálysértések miatt.

A MILAN KÖZLEMÉNYE

“A jelenlegi tulajdonos 2018 júliusában vette át a klub irányítását és jelentősen felhalmozott veszteségeket örökölt az AC Milan előző tulajdonosa után, aki nem teljesítette a kötelezettségeit. A veszteségek és a Pénzügyi Fair Play szabályainak megsértése miatt, valamint az előző tulajdonos által tett intézkedések következtében az UEFA szankciókat rendelt el. Szomorúak vagyunk, hogy a szurkolóink nem láthatják a csapatukat a nemzetközi porondon a következő szezonban. A klub elismeri és tiszteletben tartja az FFP előírásokat. A klub tudomásul veszi, hogy nincs más választása, mint elfogadni a szankciókat, mivel arra törekszik, hogy teljes mértékben megfeleljen a szabályoknak.”

“Az AC Milan továbbra is elkötelezett amellett, hogy visszaállítsa a klubot a megfelelő helyre, vagyis az európai labdarúgás csúcsára. A mai döntés ösztönzőleg hat azon erőfeszítésekre, hogy a klub teljes mértékben megfeleljen az FFP-nek, ugyanakkor növekedjen a csapat versenyképessége és sokkal pozitívabb jövőképe legyen.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS