A klubot váltó magyar védőnek nagy tervei vannak az Eb-n

Ahogyan arról beszámoltunk, a magyar válogatott hátvédje egy másik Bundesligás csapathoz került kölcsönben a szezon végéig…

(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)

A Hoffenheim a szezon hátralévő részére kölcsönadta a magyar válogatott hátvéd, Szalai Attila játékjogát a Freiburg részére, miután a labdarúgó az ősszel kevés játéklehetőséghez jutott eddigi kenyéradójánál.

A 26 éves hátvéd tavaly nyáron szerződött a Hoffenheimhez a török Fenerbahcétól, azonban a német klubnál nem találta meg a számításait és képtelen volt állandó játéklehetőséget követelni magának, mindössze négy Bundesliga-bajnokin és egy kupameccsen jutott szóhoz, így döntöttek a kölcsönadása mellett.

“Nagy terveim vannak a közelgő németországi Európa-bajnoksággal kapcsolatban, mindent megteszek értük” – szögezte le Szalai.

A magyar válogatottnak és a játékosnak egyaránt az lenne az érdeke, hogy Szalai tavasszal minél többet játsszon az új csapatában.

“A jelenlegi helyzetünkre nagyon jó megoldást találtunk. Szalai Attila nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, és azonnal tud nekünk segíteni, a védekezésben fontos tényező lehet. Nagyon várjuk már az együtt töltött időt, és mindannyian keményen dolgozunk céljaink elérése érdekében” – nyilatkozta a klub hivatalos honlapján Klemens Hartenbach sportigazgató.

fociclub

A A klubot váltó magyar védőnek nagy tervei vannak az Eb-n bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.