Csik Ferenc és Csák Ibolya olimpiai győzelmei után pár órával, 1936. augusztus 9-én este megszületett a harmadik magyar arany is a berlini olimpián. A korondi születésű Lőrincz Márton nyerte a kötöttfogású birkózás 56 kilós súlycsoportjában.
Lőrincz Márton balról (fotó: Élő Székelyföld)
Lőrincz 1911. október 28-án született az erdélyi Sóvidék legismertebb településén, Korondon. Gyerekkorában elveszítette a hadseregben szakaszvezetőként szolgáló édesapját, Lőrincz Molnár Mózest, aki az első világháborúban hősi halált halt. Ambrus Péter gazdálkodó nevelte fel, és már 10 évesen ott állt az eke szarva mögött.
Székelyudvarhelyen kitanulta az asztalosmesterséget, a kedvenc sportja pedig már akkor is a birkózás volt. A jobb élet reményében Budapestre költözött, és a HÉV állományába került asztalosként, de így is nagyon szerény körülmények között élt, negyven filléres órabérből kellett megélnie – egy kiló fehér kenyér ára éppen annyiba került 36-ban –, ami egy hónapra legjobb esetben 70 pengőt jelentett. Ennyiből kellett önmagát jó kondícióban fenntartania. 1932-ben a MAC-nál ismerkedett behatóbban a birkózással, és két év múlva már magyar bajnok lett, sőt, már abban az évben szabadfogásban Európa-bajnoki aranyérmet is nyert Stockholmban.
Nagy csatákat vívtak Zombori Ödönnel, aki miatt az olimpia évében visszament a kötöttfogáshoz, Zombori pedig szabadfogásban nyerte meg az olimpiát, idilli állapot volt ez a sportág történetében. Lőrincz eredményei a következőképp alakultak az olimpián:
- Franz Christen (dán) – tusgyőzelem
- Alfred Gilles (belga) – tusgyőzelem
- Ivar Stokke (norvég) – pontozásos győzelem
- Evald Sikk (észt) – pontozásos vereség
Ezek után jöhetett a svéd Egon Svensson elleni mindent eldöntő összecsapás az olimpiai bajnoki címért. Nagy csata volt, végigment a küzdelem, a huszadik perc után a pontozók hoztak döntést. „A tizenkilencedik percben Lőrincz befogta a svéd nyakát, lehúzta őt a földre, de Svensson felállt a szőnyegről. Svensson homloka vérzett. Utána középen folytatták. Fél perccel a vége előtt a szőnyegen kívül kerültek. Svensson nem dolgozott tisztán, egy-két gyanús gáncsmozdulatot is tett. A mérkőzés végén a bírák egyhangúan Lőrinczet pontozták győztesnek. A magyar birkózó győzelmét tomboló lelkesedés fogadta.” – írta a Friss Ujság a meccsről.
„Ez a székely virtus”
– kacsintott ki boldogan Lőrincz, miután a társai vállára vették, és körbehordozták a csarnokban. Az Est is azt emelte ki címében, hogy végig székely ravaszsággal birkózott. A meccset egyébként a helyszínen izgulta végig Rudolf Hess, Adolf Hitler helyettese.
„Amíg küzdöttem, az én jó öreg édesanyámra gondoltam, meg a szülőfalumra, a Hargita aljára, ahol az édesanyám imádkozott értem” – ezek voltak Lőrincz első szavai a rádióban.
Édesanyja, Vajda Anna a Keleti Újságnak annyit mondott erre, hogy a legboldogabb volt, mert a fia dicsőséget szerzett a székely névnek, és a legszomorúbb volt, mert nem lehetett mellette, és nem ölelhette a szívére.
Sikerükért a bajnokok általában 50 pengő jutalmat kaptak, de vannak olyan források, amelyek szerint színházbérletet is, valamint egy intarziás íróasztalt készített valamennyi bajnoknak egy Németországban élő magyar asztalos. Ezekkel a magyar olimpiai bajnokok nyugodt életéhez, versenyre való felkészüléséhez próbáltak hozzájárulni.
1937-ben Szentesen az esős idő ellenére több ezer ember előtt ültette el azt a tölgyfát, amit az aranyérme mellé kapott Berlinben.
A polgármester bejelentette, a város saját fiának tekinti Lőrinczet, és a vármegye adományából házat fognak neki venni, mert Budapesten a Margitszigeten egy szobában lakott. Súlya elszaladt, 70 kilóval mérlegelt ebben az évben. Nem tudni, hogy ezért kapott-e fegyelmit, de a Pesti Napló arról írt 1937 októberében, hogy visszavonult. Hirtelen felindulásból mondhatta, hogy befejezi, mert 1938 júliusában már ismét a szőnyegen állt, igaz, két kategóriával magasabb súlycsoportban, mint amiben a sikerét elérte. Ebben a súlycsoportban viszont a lengyelek elleni válogatott meccsen alul is maradt.
Szeretett volna 1940-ben ott lenni az olimpián, de azt a háború miatt nem rendezték meg. A világháborút Budapesten vészelte át, 1947-ben a megélhetési gondjai miatt kivándorolt, és Argentínában telepedett le. Az egyik ismert üdülőhelyen, San Carlos de Barilochéban érte a halál 1969 novemberében. Utolsó 20 évéről szinte semmilyen adat vagy forrás nem maradt fent.
(index.hu / Ághassi Attila)
