„A lassabb kijutás nem ár a fejvédelemért”

F1

2016. május 8. vasárnap, 16:18

Szerző: Balogh Tamás; Fotó: DPPI

Charlie Whiting szerint a legfontosabb az F1-ben, hogy megfelelő módon védjék a pilóták fejét, és ezért még az sem túl nagy ár, ha esetleg néhány másodperccel lassabban tudnak kiszállni az autóból.

Az elmúlt hónapok egyik slágertémája a Formula-1-ben a fejvédelem: az már biztosnak tűnik, hogy 2017-ben az egyik eddig kipróbált megoldást bevezetik, azt pedig július 1-jéig kell eldönteniük, hogy a Ferrari által a második barcelonai teszten megmutatott halóra vagy a Red Bull által kifejlesztett aeroscreenre esik a választás. Sokakban az egyik legfőbb kételyt az jelenti ezeket illetően, hogy vajon elég nagy-e az a hely, ahol ki tudnak mászni a pilóták az autóból, ám Charlie Whiting szerint ebből a szempontból sem a glória, sem a szélvédő nem problémás, ráadásul a tömegük is nagyjából megegyező.

Ricciardo_aeroscreen_szocsi_DPPI

Azt ugyanakkor a versenyigazgató is elismerte, hogy elképzelhető, hogy némileg több időbe telik majd a versenyzőknek, mire ki tudnak mászni az F1-es gépekből, ám a szakember szerint egyrészt ez idővel úgyis fejlődni fog, másrészt ennek a jelentősége eltörpül amellett, hogy mekkora védelmet biztosít a pilóták fejének.

„Csütörtökön kipróbáltuk, Daniel milyen gyorsan tud kiugrani az autóból, hogy lássuk, minden rendben van-e” – mondta az oroszországi szabadedzéssel kapcsolatban Whiting, akit a Motorsport.com idézett. „Csak egyetlen kört tett meg, de sosem tudhatjuk, mi fog történni. Biztosan tudni akartuk, hogy kellő időben ki tud szállni a gépből. Ki tudott, és ez a jövőben csak javulni fog, hiszen a csapatok ezen a téren is fejleszteni fogják a rendszert. De még ha pár másodperccel több időbe is telik kiszállni az autóból, szerintem az még mindig kis ár az extra fejvédelemért cserébe.”

Whiting arról az esetről is beszélt, amikor az aeroscreen egyik tesztjén a kerék súrolta a bábupilóta sisakját. A versenyigazgató szerint az érintkezés csak minimális volt, és sajnos tökéletes védelmet sosem fog nyújtani semmilyen eszköz, a céljuk így az, hogy a lehető legkisebb legyen annak az esélye, hogy hasonló baleset bekövetkezhet.

Forrás: www.formula.hu – RSS