A listavezető és a címvédő rangadója a hétközi fordulóban

Kedden egy, szerdán öt mérkőzést játszanak a norvégok elleni pótselejtező miatt elhalasztott 15. fordulóban. A nagy sorozatban lévő Újpest már ma pályára lép Felcsúton, a listavezető Ferencváros szerdán fogadja a „kétarcú” Videoton FC-t.

PUSKÁS AKADÉMIA–ÚJPEST FC
(December 1., kedd, 18.00)

Robert Jarni együttese hét eddigi hazai bajnokijából csak kettőt nyert meg, ebből az egyik, a Paks elleni kifejezetten értékes sikernek számított, a Vasas elleni pedig papírforma-eredménynek. Szombaton éppen az angyalföldiekkel szembeni idegenbeli mérkőzésen szakadt meg a csapat rossz sorozata, augusztus 22. óta először győzött. Az Újpestnek is akadt egy hosszú, már-már klubtörténeti léptékű nyeretlenségi sorozata az idény közben, de a lila-fehérek a legutóbbi négy bajnokijukat megnyerték. Győztek a legutóbbi két idegenbeli mérkőzésükön is, szombaton ráadásul meggyőző játékkal verték Szombathelyen a Haladást. Nebojsa Vignjevics alakulata legutóbb májusban játszott bajnokit a Pancho Arénában, fordulatos mérkőzésen verte meg 5-4-re a háromszor is vezető Puskás FC-t. A vesztes oldal hőse, Tischler Patrik négy gólig jutott a találkozón. Most sincsen éppen rossz formában, főszerepet vállalt szombaton a Vasas legyőzéséből (4-2).

BUDAPEST HONVÉD–PAKSI FC

(December 2., szerda, 18.30)

Az utóbbi hetekben a paksiak játszottak eredményesebben, de Diósgyőrben (1-1) megszakadt öt mérkőzésből álló győzelmi sorozatuk. Továbbra is igaz: Csertői Aurél együttese augusztus 29. óta nem talált legyőzőre, ez a mezőny leghosszabb veretlenségi sorozata. Idegenbeli mérlege javult az idény eleje óta, vendégként az első négy meccsén mindössze egy, utána hármon hét pontot gyűjtött. A Bp. Honvéd megtörte a hétvégén szeptember 26. óta tartó nyeretlenségi szériáját (3-2 a Békéscsaba ellen), 2015-ben, bajnoki mérkőzésen, még egyik vidéki csapat sem tudta legyőzni. Más kérdés, hogy pályaválasztóként a legutóbbi hat meccséből csak kettőt, de a legutóbbi háromból is kettőt nyert meg. A két csapat augusztusi, paksi mérkőzését a zöld-fehérek 3-1-re megnyerték.

SZOMBATHELYI-SWIETELSKY HALADÁS–DVSC-TEVA

(December 2., szerda, 18.30)

A mérkőző felek azonos pontszámmal állnak a tabellán. A Haladás az idény legsúlyosabb hazai vereségét szenvedte el szombaton az Újpest ellen, ugyanakkor a vidéki csapatok ellen ősszel eddig kiválóan teljesít a Rohonci úton, még százszázalékos. Mi több: május 2. óta minden ilyen mérkőzését megnyerte, 360 perc alatt csak egy gólt kapott. A DVSC sima vereséget szenvedett a Ferencvárostól a legutóbbi forduló (egyik) rangadóján, megszakadt augusztus 30. óta tartó veretlenségi sorozata. Kondás Elemér együttese a legutóbbi öt, vendégként játszott bajnoki mérkőzéséből csak az angyalföldit nyerte meg. Van miért törlesztenie a Haladásnak: a vasi zöld-fehérek augusztusban 1-0-ra nyertek a Nagyerdei Stadionban. Ráadásul a Loki négy éve, 2011 novembere óta nem tud győzni Szombathelyen.

DIÓSGYŐRI VTK–MTK BUDAPEST

(December 2., szerda, 18.30)

A diósgyőriek szereztek egy pontot a hétvégén a Paksot fogadva, az MTK csak közel állt a döntetlenhez Székesfehérváron, de 1-0-ra kikapott a Videoton FC-től, miután Kanta József büntetőjét Braniszlav Danilovics kivédte. A borsodiak a vártnál gyengébben szerepelnek, a legutóbbi négy fordulóban csupán egy pontot szereztek. Hazai pályán a legutóbbi hét bajnoki meccsükből csak kettőt nyertek meg, szeptember közepe óta nyeretlenek. Az MTK az utóbbi hetekben egygólos rangadókat játszott, a listavezető Ferencvárost 1-0-ra megverte, a bajnoki címvédőtől kikapott. Vendégként március 8. óta 15 mérkőzésen mindössze 12 pontot szerzett. Az OTP Bank Liga 2015-ös őszi idényében 10 mérkőzésen 10 szerzett góllal 10 pontot gyűjtött. A kék-fehérek 5-0-ra nyerték a két csapat augusztusi meccsét, de 2010 óta nem tudnak bajnoki mérkőzést nyerni a DVTK ellen Diósgyőrben.

VASAS SC–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE

(December 2., szerda, 18.30)

A két újonc augusztusi találkozója vendéggyőzelmet hozott, az akkor még Szanyó Károly által dirigált angyalföldiek 2-0-ra nyertek Békéscsabán. Azóta (is) ritka vendég a győzelem a piros-kékeknél, sőt, a legutóbbi hat mérkőzésüket kivétel nélkül elveszítették. Az Illovszky Rudolf Stadionban nyolc mérkőzésükből csak a Videoton FC ellen szereztek pontot (hármat is), a leggyengébb hazai mérleg az övék. A Békéscsaba egyszer nyert vendégként az idényben, Felcsútról vitte el a három pontot. Zoran Szpisljak legénysége idegenben hat mérkőzésen 18 gólt kapott.

FERENCVÁROS–VIDEOTON FC

(December 2., szerda, 18.30)

A rangadók napjai ezek a bajnoki címre törő Ferencvárosnál. Thomas Doll csapata szombaton a 2014-es bajnok DVSC-Tevát verte meg 3-0-ra, ezúttal pedig a 2015-ös első Videoton FC-vel játszik. A zöld-fehérek a mostani bajnoki idényben még százszázalékosak a Groupama Arénában, az elmúlt 365 napban 17 hazai bajnokiból mindössze egyen, a Loki elleni tavaszi mérkőzésen veszítettek pontokat. Új stadionjukban magyar csapat ellen, tétmérkőzésen, még nem szenvedtek vereséget. A Vidi az elmúlt hetekben valamelyest feledtette nyári vergődését, feljött a negyedik helyre. Ugyanakkor az idegenbeli mérlege továbbra is magyarázhatatlan. Vendégként a legutóbbi tíz bajnokiján mindössze négy pontot, ezek közül a mostani idényben hét találkozón három pontot szerzett. A mostani, Üllői úti fellépés után szombaton Debrecenbe megy. A Videoton FC 2013 augusztusa óta, immár hat mérkőzésen nyeretlen a Ferencváros ellen. A gólkülönbsége 3-15…

Forrás: www.mlsz.hu – RSS