A Liverpool helyett egy másik PL-csapatban köthet ki Ruben Amorim – sajtóhír

Angol sajtóinformációk szerint mégis az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) köthet ki Ruben Amorim, azonban nem az eddig pletykált Liverpoolnál. 

 (Photo by Joao Rico/DeFodi Images via Getty Images)

A The Athletic információi szerint a West Ham United tárgyalásokat folytat arról, hogy a Sporting CP jelenlegi edzőjét, Ruben Amorimot nevezzék ki menedzsernek, ha David Moyes távozik a klubtól.

Moyes szerződése a nyáron lejár, és annak ellenére, hogy a skót februárban azt mondta, hogy új szerződést ajánlottak neki, a szezon végéig nem született döntés a jövőjéről. Addig is a West Hamnek vészterveket kell kidolgoznia, és Amorim kiemelt szerepet játszik a a terveikben, hiszen a felek között már folynak a tárgyalások. Egy másik lehetőség Julen Lopetegui lenne, azonban Amorim áll a kiszemeltjeik listájának élén.

Amorimot a Liverpoolnál is fontolóra vették, bár nem valószínű, hogy ő lesz az első számú jelölt a távozó menedzser, Jürgen Klopp helyére, aki a nyáron távozik a klubtól.

Moyes idén eddig 12 bajnoki vereséget könyvelhet el, köztük a Crystal Palace elleni vasárnapi mérkőzést, amelyet Moyes “olyan rossznak nevezett, hogy alig tudott szavakba önteni”.

A Premier League tabellájának 8. helyén álló West Ham legközelebb szombaton a Liverpool ellen lép pályára.

fociclub

A A Liverpool helyett egy másik PL-csapatban köthet ki Ruben Amorim – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.