A Loki-edző a hazai vereség után: „Az eredmény reális”, Kruscic: „Több minden akadályozta a sikerünket” – edzői értékelések

NB I, 12. forduló

Mezőkövesd-Újpest 1-0

A mérkőzés összefoglalója

Kuttor Attila (Mezőkövesd): – Nagyon értékes győzelmet arattunk, de azt gondolom, hogy ezt nem kell hangsúlyoznom. Az első félidőben teljesen kiegyenlített mérkőzést láthattunk. A második félidőben a gólunk megszerzése után a győzelem megtartása volt a célunk. El kell ismernem, hogy a szerencse is több esetben velünk volt, de azért állt mellénk, mert mindent megtettünk azért, hogy mellénk álljon.

Milos Kruscic (Újpest): – Csalódottak vagyunk, hiszen elveszítettük ezt a mérkőzést. Több minden akadályozta ma a sikerünket. Első körben az, hogy nem tudtuk kihasználni a helyzeteinket, ezen belül is a befejezéseinkkel volt a baj. A második félidőben is próbáltunk nyomást helyezni a hazaiakra, megpróbáltuk kapott gól nélkül lehozni a találkozót, de a kapott gól után nagyon nehéz volt visszajönnünk.

– Fordulás után volt egy 100%-os ziccerünk, de a helyzetet nem sikerült belőni. Amíg az ilyen helyzetekből nem születik gól, addig nem tudunk eredményesek lenni.

(mezokovesdzsory.hu)

DVSC-Kisvárda 2-3

A mérkőzés összefoglalója

Srdjan Blagojevic (DVSC): – Gratulálok a Kisvárdának, megérdemelten győzött.

Nem tudtunk megfelelően reagálni a vendégek agresszivitására, nem tudtuk megtartani a labdát, az eredmény reális.

Török László (Kisvárda): – Rosszul kezdődött a meccs számunkra, de így is azt tudtuk játszani, amit megbeszéltünk. Ez eredményre is vezetett. Türelmesek voltunk, jól futballoztunk, ezért voltunk képesek fordítani. (dvsc.hu)

Honvéd: Szövetségi kapitány volt és Lengyelországban bajnok is lett Courts utódja – hivatalos