A Loki-legenda az edzőváltásról: „Szerencsére én maradhattam”

Mint ismeretes, az NB II-ben éllovas DVSC kedden megvált Kondás Elemér vezetőedzőtől, helyére pedig a korábbi magyar válogatott középpályást, Huszti Szabolcsot nevezte ki.

A váltásról az edzői stábban maradó klubikon, Dombi Tibor nyilatkozott a haon.hu-nak.

Szerencsére én maradhattam a stábtagok között – kezdte Dombi. – Egy pár napig ez még azonban most bánt is egy kicsit, hiszen egyrészt nem szeretem a változásokat, másrészt valahol mi is tehetünk arról, hogy ezt meglépte a klub. A másik oldalról nézve viszont nagyon várom az új stábbal a közös munkát. Továbbra is azon fogunk dolgozni, hogy a DVSC visszakerüljön méltó helyére. Nemes, jó kis feladat ez, de azt gondolom, hogy továbbra is minden adott ahhoz, hogy a tőlünk elvárt eredményt érjük el. Jön valami új, valami más, a cél azonban nem változik: jól kinéző futballt szeretnénk a pályára vinni, feljutni az NB I.-be és egy szerethető csapatot kialakítani, vagy ha már ez kialakult, akkor megtartani ezt az érzetet – tette hozzá a Lokival hét bajnoki címet nyert egykori válogatott szélső.

A Lokinál önmaguknak nem mondanak igazat – háttér a Debrecenben történtekről