A Lotusnak sikerült feljavulnia a versenyre

F1

2015. november 15. vasárnap, 21:30

Az enstone-i F1-es gárda a gyatrán sikerült időmérő után látványosan nagyot lépett előre a futam során, ami Romain Grosjean két pontjában hozta meg a gyümölcsét.

Szombaton azt írtuk a Lotusról, hogy idei legrosszabb időmérős eredményüket produkálták, vasárnap azonban egészen jól teljesítettek, Romain Grosjean és Pastor Maldonado is kemény előzésekkel verekedte előre magát a mezőnyben – igaz, a venezuelai Nasrrel szembeni próbálkozása öt másodperces büntetést ért.

„Jó verseny volt, élveztem, hogy néhány remek manőverrel sikerült előrelépnem a mezőnyben az agresszív taktikámnak köszönhetően” – nyilatkozta a francia pilóta. „Elég nehéz volt követni az autókat, de nagyobb teljesítményünknek köszönhetően meg tudtuk őket előzni az egyes kanyarban. Érzelmes hétvégén vagyunk túl, így jó, hogy ismét pontokat szereztünk. A következő lesz az utolsó versenyem a csapattal, és nagyon különleges lesz elérni majd a kockás zászlót Abu Dhabiban, de a tőlem telhető legtöbbet fogom megtenni egy jó eredményért.”

Pastor Maldonadónak komoly esélye volt megkaparintani az utolsó pontszerző helyet, ám Felipe Nasr kilökése miatt öt másodperces büntetést kapott, ennek köszönhetően pedig csak a 11. pozícióban zárt. „Nagyon sok minden történt ezen a versenyen, mi pedig más stratégiát választottunk a mezőny nagy részénél, hiszen a lassabb, de tartósabb gumikat használtuk az első etapban. Ekkor nehéz volt tartani a lépést a többiekkel, de amikor lágyakra váltottunk, keményebben nyomhattuk a középső etapban, és sikerült több helyet is előre lépnünk. A végén ismét fordult a helyzet, így nehéz volt tartani a 10. helyet, de onnan nézve, ahonnan rajtoltunk, jó versenynek mondanám a mait.

Forrás: www.formula.hu – RSS