A Lotusnál folytatja Oláh Gyárfás védence

WSR

2016. március 21. hétfő, 19:37

A magyar menedzserrel rendelkező Roy Nissany egy második szezonra is lehetőséget kapott az arculatváltáson áteső Formula V8 3.5 sorozatban, azonban tavalyi csapatától egy másikhoz nyergelt át.

A Nissany család több szállal kötődik Magyarországhoz, hiszen Roy és apja, Channoch is versenyzett itt, ráadásul a 21 éves pilótát az MNASZ elnöke, Oláh Gyárfás menedzseli. Az izraeli apa és fiú pedig azon szerencsések közé tartoznak, akik már a Formula-1-be is belekóstolhattak. Míg Channoch 2005-ben a Jordant és a Minardit tesztelhette, addig Roy tavaly kapott lehetőséget egy korábbi Sauberrel.

image-1

Roy Nissany a 2015-ös szezonra a WSR 3.5-be szerződött, ahol a Tech 1 Racing színeiben egy dobogót szerzett és a 13. helyen zárt az összetettben. A pilóta idénre is marad a sorozatban, csak éppen a sorozat változott át a feje felett, a Renault kiszállásával ugyanis az már Formula V8 3.5 néven fut majd. Második szezonjára azonban csapatot váltott, és a Lotus alakulathoz szerződött, amely itt tulajdonképpen a cseh színekben induló Charouz Racinget takarja – akiknek színeiben tavaly Matthieu Vaxiviere második lett a bajnokságban.

A csapat a másik ülésébe is új versenyzőt ültet a GP2-ben a számításait meg nem találó René Binder személyében. Mindkét pilóta ott lesz a sorozat kollektív tesztjén Barcelonában március végén, mielőtt a szezon az április 17-i hétvégén elstartolna Aragonban.

„Büszkévé és boldoggá tesz, hogy csatlakozhatok a Lotushoz. A barcelonai téli teszteken már dolgoztam a csapattal, és kényelmesen éreztem magam az új közegben. Már alig várom, hogy visszaülhessek az autóba!” – nyilatkozta az izraeli pilóta.

Forrás: www.formula.hu – RSS