A lovak tudják, mit érzünk

A Sussexi Egyetem kutatása szerint a lovak meg tudják különböztetni a mérges és a vidám arcokat.

A Sussexi Egyetem kutatói nagy méretű fotókon férfiak arckifejezését mutatták 28 lónak; az állatok negatívan reagáltak a mérges arckifejezésre. A szakértők szerint a lovak a háziasítás során válhattak képessé arra, hogy felismerjék az ember viselkedését és alkalmazkodjanak hozzá.

Az egyikünk mutatta a fotót, a másik fogta a lovat. Az állatok a bal szemükkel nézték meg a mérges arcot – mondta Amy Smith, az egyik kutató.

A lovak tudják, mit érzünk

Az emlősök agya úgy működik, hogy a bal szemből jövő ingereket az agy jobb fele dolgozza fel. Ahogy Smith elmagyarázta, a jobb agyfélteke a negatív ingerek feldolgozására specializálódott. Ez valójában az energiamegosztásról szól: az emlősnek nincs szüksége arra, hogy az az egész agyat használja.

A lovakra szerelt pulzusmérők azt is kimutatták, hogy a mérges arckifejezések jelentősen fokozták a szívverésüket.

Hasonló eredmények születtek nemrég családban élő kutyák vizsgálatakor is. Mindez felveti a kérdést, hogy hogyan befolyásolta az emberekkel való együttélés az állatok viselkedését. A kutatók szerint a lovaknak megvan az a velük született képességük, hogy felismerjék egymás érzelmeit, de úgy tűnik, a háziasítással képessé váltak az emberi érzelmek azonosítására is.

Forrás: www.egeszsegtukor.hu – RSS