A Magyar Nagydíj „a második legfontosabb verseny”

F1

2016. július 19. kedd, 12:21

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Force India

Egy bizonyos szempontból csak Monaco sorolható a Hungaroring elé. Perez szereti Magyarországot, valamit azonban már most hiányol az F1-es hétvégéről.

A Hungaroringet gyakran emlegetik úgy, mint Monacót a falak és város nélkül: a szűk, rövid egyeneseket felvonultató aszfaltcsíkon közismerten nehéz előzni. Erre hívta fel a figyelmet Sergio Perez is a Force India előzetesében:

„Csak néhány előzési lehetőség található a pályán, ezért az időmérő nagy fontossággal bír. Talán a második legfontosabb verseny a pályán elfoglalt pozíciót illetően Monaco után” – mondta Perez, aki az utóbbi két hónapban kétszer is dobogóra állt, míg a Force Indiával hosszú ideje minden nagydíjon számolni kell.

„Úgy gondolom, kihívás lesz a hétvége, de tudjuk, hogy versenyképesek vagyunk minden pályán. A múltban nem volt túl sok szerencsénk, remélem, ez most változni fog. Erősek voltunk az utóbbi pár versenyen, de a Hungaroring teljes ellentéte a nagyon gyors pályáknak, mint Ausztria vagy Silverstone.”

Perez már most tudja, hogy valamit hiányolni fog Magyarországon: a verseny utáni ünneplést. „Szeretem Magyarországot és az érdekes kultúráját. A helyiek is igazán szeretik a Formula-1-et, a tömeg mindig nagy a lelátókon. A paddock atmoszférája kellemes, és mindenki rajongója a gyönyörű városnak. Sajnos idén a verseny nem az utolsó a nyári szünet előtt, régebben nagy ünneplést szoktunk csapni vasárnap este, ami mindig remek hangulatban telt, függetlenül attól, hogy jó vagy rossz eredményt értél el.”

Forrás: www.formula.hu – RSS