A magyar válogatott játékosa bohócnak nevezte a szövetségi kapitányt

MH/ MTI
2024. május 1. szerda. 16:40
Frissítve: 2024. május 1. 16:46

A gólpasszos Hadobás Zétény még a kései egyenlítő gól után is azt érezte, hogy a magyar jégkorong-válogatott legyőzi a román csapatot a bolzanói divízió I/A-világbajnokság szerdai játéknapján, ám az ellenfél végül 51 másodperccel a vége előtt megszerezte a három pontot érő találatot.

„Az első két harmadban nem ütöttünk gólt. A szünetben próbáltuk megnyugtatni magunkat, mert frusztráltak voltunk. Aztán a vezetésük után még inkább rákapcsoltunk, és egyenlítettünk. Ekkor azt hittem, meglesz a győzelem is. De sajnos, ilyen a hoki, a végén eljöttek, és beütötték a győztes góljukat” – mondta az MTI-nek Hadobás.

Védőtársa, Garát Zsombor szerint meg kell vizsgálni, miért maradtak ki a helyzeteik.

„Tudtuk, hogy nagy meccs lesz, de sokkal hatékonyabban kellett volna játszanunk. Sem az első, sem a második harmadban nem tudtunk betalálni, és a végén is egy belenyúlós gólunk lett. Magunkkal kell foglalkoznunk. Most lesz egy pihenőnap, és sokkal jobban kell összpontosítanunk a hátralévő két meccsen” – fogalmazott.

A 17 védéssel záró Bálizs Bence úgy vélte, akkor teszi a legjobban a dolgát a válogatott, ha minél előbb elfelejti ezt a vereséget, és a hátralévő két összecsapásra összpontosít.

„Ez az egyhetes torna olyan, mint a rájátszás. Az első két meccset megnyertük, a mait sajnos elbuktuk, de nincs vége semminek, van még két meccsünk, amin lehet javítani” – mondta a kapus.

Kollegája, a 31 magyar lövést megfogó, köztük több bravúrt bemutató Tőke Zoltán kiemelte: az első két bolzanói mérkőzésen azért sem játszhattak jobban, mert nem volt felkészülési meccsük, és a tornán egyből két erős ellenféllel találkoztak.

„Mostanra azért jobban összeálltunk, keményen védekeztünk, és én is hozzá tudtam tenni a magamét” – mondta az MTI-nek a Brassóval idén Erste Liga-bajnok kapus.

Galló Vilmos ennél jóval kritikusabban fogalmazott társainal, egy televíziós interjúban ugyanis bohócnak nevezte Don MacAdam szövetségi kapitányt a bolzanói divízió I/A-világbajnokságon.

A játékos a tornát közvetítő Sport TV-nek a lefújás után úgy fogalmazott:

„Sajnos a szövetségi kapitány egy bohóc, nem tudok ezzel mit csinálni. Próbálom a szívemet, lelkemet kiadni a meccseken, de minden egyes mérkőzésen csak próbál levinni a mélybe” – mondta Galló, aki a svéd Linköpingből a finn KooKoo csapatához igazol nyáron.

Az MTI értesülése szerint az MJSZ vizsgálatot indított, és a kialakult helyzetre hamarosan reagálni fog.

Írta a Magyar Hírlap