A magyar válogatottból keretéből távozó Gazdag: „Sírás közeli állapotban voltam, fél óráig meg sem szólaltam”

Gazdag Dániel személyében – Kalmár Zsolt és Szoboszlai Dominik után – harmadik támadó felfogású középpályását veszítette el Marco Rossi szövetségi kapitány, miután MLS-ben szereplő Philadelphia Union légiósa elhúzódó sérülése miatt kikerült a magyar válogatott Eb-keretéből, és visszatér klubjához.

A hatszoros válogatott játékos a Góóól!2 című műsorában nyilatkozott a sérüléséről, hozzátette: megviselték a történtek, de nagyjából már túltette magát a csalódáson.

Túlterheléses sérülés alakult ki a bal térdemben, sprinteknél és kitámasztásnál szúrást érzek. Volt, hogy jobb lett, aztán újra elkezdett fájni, ezért úgy döntöttünk az orvosi stábbal, hogy elhagyom a válogatottat is visszatérek Amerikába a klubomhoz. Pár nap eltelt azóta, átgondoltam sokszor a történteket és túltettem magam rajta. Nagyon nagy hiányérzet van bennem, hiszen szerettem volna pályára lépni mind az Európa-bajnokságon, mind Budapesten a csodálatos közönségünk előtt – kezdte Gazdag Dániel, aki azt is elmondta, a hétfői edzés után döntöttek úgy, hogy a teljes gyógyulás érdekében nincs értelme tovább erőltetni.

A hétfői edzésen a bemelegítéskor beálltam, aztán amikor a sprinteket csináltuk szúrófájdalmat éreztem. Kiszálltam az edzésből és megbeszéltük, ennek itt a vége.

A Budapest Honvédtól a Philadelphia Unionhoz szerződő középpályás elárulta: szombaton utazik klubjához és nagyjából 2-3 hétre van szüksége, hogy sérülése kifogástalanul rendbe jöjjön.

Nagyon nagy köszönettel tartozok a válogatott orvosi stábjának, hiszen két héten keresztül 0-24-ben foglalkoztak velem. Nem lehetett ezt a sérülést kikezelni, több időre van szükségem, hogy kipihenjem. Sírás közeli állapotban voltam, kicsit könnyeztem is a kispadon, amikor leültem. Fogtam a fejem és fél óráig meg sem szólaltam, nagyon nagy csalódottságot éreztem. Szerencsére nem kell kihagynom hónapokat, két-három hét alatt valószínűleg rendbe jön ez a sérülés.

Gazdag a szövetségi kapitány Eb-re kialakított stratégiájáról is szót ejtett.

Nem arra készültünk az Eb előtt, hogy mi fogjuk diktálni a tempót a csoportmeccseken, szeretnénk egy stabil védekezésből kiindulni, kontrákból és pontrúgásokból veszélyeztetni, ezekre nagyon sokat készültünk.

A magyar válogatott szombaton a franciákkal játszik a Puskás Arénában, majd június 23-án a németek elleni müncheni meccsel zárja a csoportkört.

Magyar-francia: “Meglepett, hogy Deschamps tudja, ki vagyok” – Rossi egy földöntúli játékosról is beszélt