A magyarellenes románok már tűkön ülve várják a fradistákat

Genkben, egy 60 ezres belga bányászvárosban vendégeskedik a Ferencváros csütörtökön a labdarúgó Konferencia-liga csoportkörének harmadik fordulójában. A 20 ezer fő befogadására alkalmas stadionban 500 a zöld-fehér szurkoló lesz jelen, de a maradék 19 500 helyet sem kizárólag belgák fogják feltölteni – számolt be a Mandiner.

A Magyar Nemzet ugyanis arról ír: jó eséllyel ott lesz néhány román huligán is, akik jó viszonyt ápolnak a genki ultrákkal. A Genk fontosabb meccsein ugyanis rendre feltűnnek a román FC Petrolul Ploiesti drukkerei is.  

A kapcsolatot közös logó, illetve számtalan mérkőzésfotó is tanusítja, amelyen együtt van a két szurkolótábor, a Facebook-bejegyzések szerint több éve tart a nagy barátság. Nemcsak egymás meccseit látogatják, hanem a belgák anyagilag is támogatták román „testvéreiket”.

A románok ezt „fizikai” támogatással próbálták viszonozni idén nyáron, amikor több Ploesti-drukkert feltartóztattak egy görög határátkelőhelynél szúró-vágó eszközök birtoklása miatt. Éppen a Genk Olimpiakosz elleni idegenbeli selejtezőjére igyekeztek…

A havasalföldi csapat szurkolói egyébként a legmagyarellenesebb táborok közé tartoznak keleti szomszédunkban, a közelmúltban többször is meg kellett őket bírságolnia a román szövetségnek uszító rigmusok miatt – írták.

Írta a Magyar Hírlap