A magyarellenes szurkolóiról ismert román csapat története során először esett ki

Az osztályozó visszavágóját vasárnap este játszották Bukarestben, a találkozó 1-1-es döntetlennel ért véget. Az első mérkőzést a kolozsvári csapat nyerte hazai pályán 2-0-ra. Ezzel biztossá vált, hogy a Dinamo 74 éves fennállása óta először fog a román másodosztályban szerepelni. Az évek óta súlyos anyagi gondokkal küzdő nagymúltú csapatot 1948-ban alapították, 1989 előtt a román belügyminisztérium együttese volt.

Története során 18 román bajnoki címet, 13 Román Kupát, 2 román Szuperkupát nyert. Nemzetközi porondon a legjobb eredményt az 1983-84-es idényben érte el, amikor elődöntőt játszott a Bajnokcsapatok Európa Kupájában (BEK).

A Dinamót sokan Románia második legnépszerűbb csapatának tartják az ősi riválisa, a Steaua Bucuresti után, amely jelenleg a FCSB név alatt szerepel a román élvonalban. (MTI)

Willi Orbán a második legjobb középső védő a Bundesligában – világklasszis minősítést kapott