A májusi lehet az utolsó Török Nagydíj

image

Valószínűleg kikerül a 2012-es Forma-1-es versenynaptárból az idén májusban sorra kerülő Török Nagydíj, mert a sorozat kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone nem tudott megegyezni a házigazdákkal a jogdíj emeléséről – értesült a török média.

    Murat Yalcintas, az isztambuli kereskedelmi kamara elnöke a Hurriyet napilapnak nyilatkozva azt mondta, a kormány visszautasította Ecclestone azon feltételét, mely szerint az eddigi 13 millió dollár helyett 2012-ben 26 millióba kerülne az F1-es GP jogdíja.
    "A Forma 1 búcsúzik Isztambultól" – írta címlapján a Haberturk című újság.
    Yalcintas egyébként saját twitter-oldalán azt írta, "úgy tűnik, hogy jövőre nem lesz Isztambulban Forma-1-es verseny, mert a pénzügyminisztérium túl magasnak találta, s ezért nem fogja kifizetni az összeget."
    Ecclestone tavaly májusban még azt mondta, a török helyszín hosszú ideig a versenynaptárban marad annak ellenére, hogy az isztambuli pályán eddig kifejezetten alacsony volt a nézőszám.
    A törökök jelenlegi szerződése ebben az évben jár le, az F1-es sorozat idei negyedik versenyét május 8-án rendezik Isztambulban.