A másik fél a bundagyanús MK-meccsről: “Ilyenkor rögtön rosszat sejtenek a háttérben” – szerénységre inti Várhidit

Honlapunkon is folyamatosan foglalkoztunk az előző napokban a nagy vihart kavaró Tállya-Kaposvár (5-3) Magyar Kupa-mérkőzéssel, amit követően a somogyiak vezetősége elhatárolódott a történtektől és kezdeményezte a meccs kivizsgálását a Magyar Labdarúgó Szövetségnél és a Szerencsejáték Zrt.-nél.

A szerdai összecsapás másnapján az MLSZ és az SzZrt. is reagált a bundagyanúsnak vélt találkozóra, a kaposváriak vezetőedzője, Várhidi Péter pedig így nyilatkozott:  “nem hiszem, hogy a nagyon szerény képességű ellenfél támadt fel”.

csakfoci.hu megkereste a bravúros továbbjutást kiharcoló harmadosztályú együttes trénerét, Lasztóczi Pétert, aki őszintén elmondta, hogy nem estek jól sem neki, sem pedig a tállyai futballszerető embereknek a korábbi szövetségi kapitány szavai.

– Mit is mondhatnék… Kissé degradáló volt, amit az edzőkollégám mondott. Rosszul esett a játékosaimnak, az egész községnek és a vezetőknek is, ahogy megnyilvánult nyilatkozatában – kezdte honlapunknak Lasztóczi. – Az Egyesület vezetői az elmúlt évek alatt sok-sok energiájukat belefektették a tállyai fociba. Szó szerint a nulláról építették fel ezt az egyesületet. Aki valaha is dolgozott a futballban, az tudhatja, ebből a nyilatkozatból sok mindent le lehetett szűrni.

Illő lett volna kicsit szerényebben, önkritikusabban nyilatkozni. Nekünk edzőknek minden esetben példát kell mutatnunk, még akkor is ha kikapunk egy alacsonyabban jegyzett csapat ellen!

Az NB III Keleti-csoportjának 18.helyén álló együttes vezetőedzője természetesen reagált a bundagyanús felvetésekre is.

– Sajnos a magyar focitársadalomra jellemző, ha egy kisebb csapatnak van egy fellendülése, már rögtön rosszat sejtenek a háttérben. Nem kell messzire menni, a Német Kupában az Essen is kiejtette a jóval esélyesebb Leverkusent. Így volt ez nálunk is. Végig hittünk a győzelmünkben, egy percig sem adtuk fel, nem ismertünk lehetetlent. Mondtam is a srácoknak a félidőben, ha egyet rúgunk a második félidőben, meccsben maradhatunk. Így is lett. Kezdetben még mosolygós arcokat láttam a Kaposvárnál, de már 2-2-nél 3-2-nél erősen azon méláztak, hogyan kellene visszajönniük.

Őszinte focit akartunk játszani, amit meg tudtunk valósítani. Hogy mit gondol a közvélemény, legyen az ő dolguk, mi ezzel nem foglalkozunk

– folytatta a szakember.

Lasztóczi úgy látta, hogy a csapategység volt a Kaposvár elleni siker kulcsa, beleverte a játékosokba, hogy nincs elveszített labda, mindig vissza kell az szerezni, az egyik legfőbb fegyverük pedig, hogy sosem állnak vissza védekezni, nem tolódnak jobbra-balra, hanem magasan presszingelnek.

– A meccs előtti napon kedden volt egy taktikai edzésünk. Hála Istennek, amiket gyakoroltunk visszaköszöntek kilencven perc során. Öröm volt látni, hogy azok a mozdulatsorok, amiket gyakoroltunk, visszaköszöntek a pályán. Példaként említhetném az első rúgott gólunkat, amikor a saját tizenhatosunkról kontráztuk meg a rendezetlen Kaposvárt, a kontratámadás végén gólt tudtunk szerezni. Az összes többi találatunkat megelőzően pedig a középső zónában szereztük meg a labdát, úgy indítottuk a támadásainkat – mondta a csakfoci.hu-nak Lasztóczi Péter, a Tállya KSE vezetőedzője. – Felszabadultan játszottunk, tudtuk, csak nyerhetünk ezen a mérkőzésen. Bár előzetesen megvolt a tervünk 22 percig, mégis a holtpontunk miatt két gólt kaptunk. Hozzáteszem, kaphattunk volna még kettőt, hanem véd parádésa a kapusom, Tarr Tibor. A félidőben mondtam is a srácoknak, ne a talajt nézzék, mert ha azt nézik, akkor vesztesek vagytok, csúnyán kikaphattok. Nem törte a hátunkat a háló, bebizonyítottuk, igen is tudunk focizni. Aztán szűk félóra három gólt szereztünk, csak idő kérdése volt, mikor rúgunk újabbat. A lefújás után visszafogottan ünnepeltünk, nem tomboltuk ki magunkat, de a játékosaim nagyon örültek a sikernek.

A Tállya edzője végül kiemelte, hogy rengeteg olyan játékosa van, aki a grundfoci jelleget ötvözni tudja az általuk képviselt stílussal és öröm látni a rajtuk, hogy felszabadultan játszanak.

– Teljesen mindegy, ki jön velünk szembe, legyen az a Kaposvár vagy a Liverpool. Nem az ellenfél játékát akarjuk szétrombolni, hanem a sajátunkat akarjuk játszani. Amatőr csapat vagyunk, a játékosaink a kétkezi munka mellett játszanak hétről hétre. Van olyan, aki a pékségben, a közeli energital-gyártócégnél, és olyan is van, aki tanárként dolgozik. Sosem szólnak panaszkodnak, hogy lejárt a munkaidő, nincs kedvük futballozni. Munka után délután jönnek ugyanúgy +12 fokban és -6 fokban is. Összeszorították a fogukat, sosem csalnak el egyetlen futóprogramot, edzést – zárta a csakfoci.hu-nak Lasztóczi Péter.

LENKÓ PATRIK

Ezeket a játékosokat kérdezhetik meg a bundagyanús meccsről – Várhidi őket választotta