A Japán Nagydíjak történetében fontos szerepe van a McLaren istállónak, hiszen nem csak, hogy mindenki másnál többször összesen 8 alkalommal sikerült a wokingiaknak elhozni a futamgyőzelmet Japánból, de a csapat világbajnoki címei közül is több a Japán Nagydíjon született meg
Mindjárt az első 1976-os Fujiban rendezett Japán Nagydíj egy jelentős állomás volt a McLaren csapat történetében, hiszen egy eseménydús futamot követően a dobogó legalsó fokára felálló James Hunt révén a wokingi alakulat vihette haza az egyéni világbajnoki címet, miután Hunt a Niki Laudával szembeni 3 pontos hátrányát egy pontos előnnyé változtatta az esős futamon, amit az osztrák már az első kört követően feladott.
1977 után a Japán Nagydíj 10 éves szünetet követően új helyszínen Suzukában tért vissza a Formula-1 versenynaptárába. Az első suzukai futamon Alain Prost bár az első sorba kvalifikálta magát és a futam leggyorsabb körét is ő futotta egy defekt azonban megfosztotta attól, hogy komoly veszélyt jelentsen a futamgyőzelemre, így a McLarennek be kellett érnie a Stefan Johansson által szállított harmadik hellyel, aki az utolsó körben vesztette el üzemanyag takarékossági okokból a második pozíciót a helyére a McLarenhez szerződő Ayrton Senna Lotusával szemben. A következő 1988-as szezonban aztán Senna a villámgyors McLaren MP4/4-es versenyautójával Suzukában a pole pozíció és a leggyorsabb kör után a futamgyőzelmet is megszerezte, amivel megnyerte első világbajnoki címét. Mondhatni könnyű győzelem volt, pedig nem volt az. Senna a futamon a rajtlámpák elalvását követően állva maradt, a célegyenes lejtőjét kihasználva azonban végül a brazil mégis életet lehet az autóba, eközben azonban a bajnoki címért szintén harcban lévő csapattársa Alain Prost ragadta magához a verseny vezetését, míg Senna a 14. helyen találta magát. A brazil azonban örült tempót diktált, így a verseny harmadik körét Senna már a 8. helyen kezdhette meg, a 4. körben pedig már csak hárman, Alain Prost, Ivan Capelli és Gerhard Berger voltak előtte. Senna szerencséjére az eső is elkezdett szemerkélni, így könnyedén előzte meg Bergert, majd miután Capelli elektromos hiba miatt kiesett Senna, Prost után vethette magát. Ayrton lehetősége a futam fél távjánál jött el, amikor egy lekörözött pilóta, Andrea de Cesaris egy pillanatra feltartotta Prostot, Senna pedig átvette a vezetést és ezzel megnyerte a világbajnoki címet. A Japán Nagydíj volt Senna 8. győzelme a szezonban, amivel megdöntötte az Alain Prost és Jim Clark által tartott az egy szezonban szerzett legtöbb futamgyőzelem rekordját is.
Az 1989-es év világbajnoki címe is a Japán Nagydíjon dőlt el, a résztvevő felek pedig ezúttal is a McLaren pilótái Ayrton Senna és Alain Prost voltak. Egy ismételten elrontott rajtot követően a pole-ból induló Senna számára a bajnokságban lévő 12 pontos hátránya tudatában csak a győzelem volt elfogadható. Hét körrel a futam vége előtt így Senna a 130R-t követő sikánnál rászánta magát az előzésre, a két MP4/5-ös azonban összeakadt, Prost abban a hiszemben, hogy világbajnok kiszállt az autóból, Senna azonban nem és miközben a pályabírók le akarták tolni a pályáról a brazil pilóta egy sikánt átvágva ismét beszállt a versenybe. Sennának egy új első szárnyra is szüksége volt, ennek ellenére három körrel a cél előtt megelőzte a versenyt vezető Alessandro Nannini Benettonját és megnyerte a futamot. Senna azonban nem örülhetett sokáig, a futamot követően a kanyarlevágásért ugyanis kizárták a versenyből, így a világbajnoki cím Alain Prosthoz került.
Úgy tűnik, hogy a dolgok néha változatlanok a Formula-1-ben, ugyanis az 1990-es világbajnoki cím sorsa is Suzukában a Japán Nagydíjon dőlt el a résztvevő felek pedig ha más más csapatban is, de szintén Ayrton Senna (McLaren) és Alain Prost (Ferrari) voltak. A rajtrács első sorát elfoglaló két legenda csatája azonban csak az első kanyarig tartott, ahol ismét összeütköztek, így ezúttal Ayrton Senna lett a világbajnok.
Igaz, hogy új szereposztásban, de az 1991-es év bajnoki címéről is a Japán Nagydíj döntött, az egyik résztvevő ezúttal is Ayrton Senna és a McLaren, a brazil kihívója azonban most Nigel Mansell és a Williams volt. Ayrton a pole-ba kvalifikálta magát, míg mellőle Mansell várhatta a futam startjelét. A rajtot követően azonban a másik McLarenben Gerhard Berger állt az élre, míg a második helyen lévő Sennát, Mansell szorongatta. Mansell azonban a 9. körben a célegyenes utáni kanyarban kicsúszott, így a világbajnoki cím ismételten Ayrton Sennáé lett, aki örömében még a futamgyőzelmet is átengedte csapattársának és barátjának, Gerhard Bergernek.
1993-ban a suzukai pályán az egykori ádáz ellenfelek Prost és Senna ismét összetalálkoztak. Prost a Williams csapat színeiben már megnyerte a világbajnokságot, míg Senna a McLarennél az utolsó Japán Nagydíjára készülődött. Az esővel színesített futamon végül egy élvezetes csatát követően Senna szerezte meg a győzelmet, míg Prost mögött a McLaren csapat másik autójában Mika Hakkinen ért célba a harmadik helyen. Ezt követően a McLarennek sok évre le kellett mondania a suzukai sikerekről, bár Hakkinen már a Mercedes partnereként 1995-ben és 1996-ban is felállhatott a dobogóra a McLarenjével a csapatnak a következő győzelemre 1998-ig kellett várnia. 1998-ban azonban ismét a világbajnoki cím volt a tét a McLaren számára. A bajnoki címért csatázó Michael Schumacher (Ferrari) és Mika Hakkinen bérelte ki az első sort a futamra, a pole-ból induló német autója azonban a startlámpák kialvása előtt lefulladt, így a megismételt rajtnál a mezőny végéről kellett volna megvernie a finnt, Schumacher azonban az első körben kiesett, így Hakkinen megnyerte a futamot és a világbajnoki címet is, ami neki az első a McLaren számára azonban már a 10. bajnoki győzelem volt. Egy évvel később ismét a McLaren és a Ferrari küzdött a világbajnoki címért a Japán Nagydíjon, Mika Hakkinen ellenfele ezúttal azonban nem Schumacher, hanem az Angol Nagydíjon megsérült Ferraris német csapattársa, Eddie Irvine volt. A pole-ból ismét a sérüléséből csak az előző futamon visszatért Schumacher indulhatott, aki mellől a finn várhatta a rajtot. A rajtot követően azonban Hakkinen állt az élre és öt másodperces előnnyel meg is nyerte a futamot Schumacher és Irvine előtt, ennek köszönhetően pedig 2 pontos előnnyel a világbajnoki címet is ő vihette haza.
Az újabb suzukai győzelemre ezt követően a McLarennél 2005-ig kellett várni, ez nem tűnik fájdalmasan hosszú időnek, pedig az volt, ha arra gondolunk, hogy ez alatt a csapat 2000-ben és 2003-ban is világbajnoki címeket bukott el a Japán Nagydíjon Hakkinen és Kimi Raikkönen második helyeinek köszönhetően (érdekesség, hogy 2000-ben és 2003-ban is a dobogó legalacsonyabb fokára a másik McLarennel David Coulthard állhatott fel). A wokingiak újabb suzukai győzelmét végül 2005-ben Kimi Raikkönen szerezte, aki a 17. helyről rajtolva a verseny utolsó körében vette át az első helyet Giancarlo Fisichella Renault-jától. Két évvel később, 2007-ben a Fuji pálya adott otthont a Japán Nagydíjnak, amikor is a zuhogó esőben a McLaren újonca, Lewis Hamilton a veterán pilótákat is megszégyenítő stílusban szerezte meg a McLaren ez idáig utolsó győzelmét a Japán Nagydíjon.
