A McLaren lett a legzöldebb csapat

image

A Formula-1-es csapatok között elsőként a McLaren teljesítette a nemzetközi zéró emissziós széndioxid kibocsátási szintet.

Tavaly szintén a McLaren volt az első Formula-1-es csapat, akik elérték Carbon Trust Standard-ot, amit egy három éves vizsgálatot követően nyertek el. A Carbon Trust Standard a csapat széndioxid-kibocsátási hatékonyságát volt hivatva ellenőrizni. Ennek köszönhetően a McLaren Technology Centre évente több mint 1 500 tonna üvegházhatást okozó CO2 gázzal csökkentette a kibocsátását. Nemrég pedig a McLaren, alkalmazva a széndioxid-kibocsátás csökkentése érdekében a kormányzat Energiahatékonysági Tervét, további eredményeket ért el, így a vizsgált 2000 angliai cég közül a 92. helyre került a hatékonyság tekintetében. A McLaren nem csak további 8,6%-al csökkentette a széndioxid-kibocsátását, de két vízienergia-projektbe is beszállt Indiában és Brazíliában.

„Nagyon büszkék és elégedettek vagyunk, hogy a McLaren lett az első széndioxid semleges Formula-1-es csapat” – nyilatkozta a csapat vezetője, Martin Whitmarsh. – „Ez az eredmény nagyon sok munka eredménye, és egyszersmind bizonyítéka a filozófiánknak, ami a munkahely folyamatos fejlesztését illeti. Szintén a McLaren volt az, aki először elérte a Carbon Trust Standard-ot, ami mutatja az erőfeszítéseinket, amiket a széndioxid-kibocsátás csökkentése érdekében végzünk. A mai bejelentésünk a lehető legerősebb bizonyítéka annak, hogy mi mentünk a legmesszebbre a Formula-1-es csapatok közül a környezetvédelem, és a hatékonyság tekintetében, és ez nem csak nekünk, de a partnereink számára is nagyon fontos.”