A megbízhatóság oltárán áldozott a Ferrari?

F1

2016. április 5. kedd, 08:19

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

Az olasz F1-es istállónál továbbra is tagadják a gondokat, de a háttérben extra forrásokat áldoznak arra, hogy elhárítsák a technikai gondokat – ez azonban legkorábban Barcelonára valósulhat meg.

A tavaly szezon közben elért javulás után az idei idényt nagy reményekkel kezdte meg a Ferrari, nem titkoltan, sőt, határozottan azzal a céllal, hogy világbajnoki címet szerezzen. A téli tesztek során mutatott tempó is bizakodásra adott okot, ám az első két futam után maximum részeredményeknek örülhetnek az olaszok. Mindkét időmérőn viszonylag simán kikaptak a Mercedestől, majd bár a versenytempó meggyőzőnek tűnt, egy stratégiai mellényúlás, egy elrontott rajt és két technikai hiba miatt már most komolyabb ponthátrányt szedtek össze Vettelék – egy második és egy harmadik helyet tudnak felmutatni.

Több olyan pletykáról is hallani már, hogy kicsit “túlhúzták” a Ferrari-motort, hogy versenyképes legyen, amely a megbízhatóság rovására ment és az olasz La Gazzetta dello Sport is arról ír, hogy a megbízhatóság oltárán áldozott a trónkövetelő. A hírek szerint egyébként továbbra is a turbó okozza a fő problémákat, de valószínűleg leghamarabb Barcelonára érkezhet meg az új fejlesztés – ez egyrészt megbízhatóbb, másrészt erősebb lehet majd. 

FerrariBahrein

A Gazzetta szerint egyébként a bahreini fiaskó alaposan felbőszítette Sergio Marchionnét, a Ferrari elnökét és bár Maurizio Arrivabene a szezon előtt arról beszélt, hogy szereti ezt a fajta nyomást, most aligha érzi magát kényelmesen – az istálló részéről azt nyilatkozták a szezon előtt, hogy tragédia lenne, ha nem nyernének világbajnoki címet 2016-ban. 

A Ferrari most plusz erőforrásokat vet be (gyakorlatilag minden létező lehetőséget kihasznál), hogy minél előbb elhárítsa a problémákat és megérkezzenek az új fejlesztések – Európára jó eséllyel megoldódhatnak a gondjaik és onnantól tényleg szoros versenyeket, jó világbajnokságot láthatunk. Kérdés, hogy addig mekkorára duzzad a ponthátrány, hiszen Sebastian Vettel, az istálló első számú pilótája már két futam után 35 pont lemaradásban van a vb-t vezető Nico Rosberggel szemben…

Forrás: www.formula.hu – RSS