A Mercedes elárulta a pilótacsere okát

F1

2016. február 24. szerda, 10:35

Szerző: Gellérfi Gergő; Fotó: Mercedes

Nem sokkal a mai F1-es tesztnap kezdete előtt közölte a Mercedes, hogy változtat a meghirdetett beosztáson – most azt is elárulták, hogy miért döntöttek a napfelezés mellett.

A Mercedes nem sokkal a szerdai tesztnap megkezdése előtt tájékoztatta a szurkolókat arról, hogy változtatni fog az eredetileg megadott beosztáson, s a korábbi tervekkel ellentétben Nico Rosberg és Lewis Hamilton felosztja egymás közt az utolsó két napot – így ma délelőtt a német, délután pedig a brit vezeti majd a W07-es kódjelű Ezüst Nyilat.

rosberg_barcteszt_cs

Mint kiderült, a döntés hátterében nem valamiféle sérülés, egészségi probléma, vagy fejlesztési szempont áll, hanem egyszerűen a fáradtság, hiszen Hamilton 156, Rosberg 172 kört tett meg első tesztnapján, a stuttgartiak célja pedig ma nem kevesebb, mint 180 forduló. A versenyzők számára viszont ez a mintegy két és fél-három versenytáv napról napra már túlzott terhet jelent, főleg így, többhavi kihagyást követően, ahogy azt maga Hamilton is elárulta kedden este:

„Egészen jól érzem magam, de azért vannak fájdalmaim. Amikor az évben első alkalommal vezetsz egy F1-es autót, nem számít, mennyit edzettél előtte, másnap… Olyan, mintha elmennél edzeni úgy, hogy már hónapok óta nem voltál, másnap mindenképpen fájdalmaid lesznek. Ez pont ugyanolyan” – mondta Hamilton, majd hozzátette: „Az őrületes G-erők miatt fáj hátul a nyakam, s egy kissé a derekam is…”

Az okot a Mercedes is megerősítette a Twitteren: „Mivel korábban sosem látott távolságot tesznek meg a versenyzőink naponta itt, Barcelonában, ezért szeretnénk őket csúcsformában tartani Melbourne-re” – írta a csapat, mely két nap alatt 328 kört teljesített, míg az ezen a listán második Williams „csak” 214-et.

Forrás: www.formula.hu – RSS