A Mercedes szabadjára engedi pilótáit

F1

2016. március 11. péntek, 17:15

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

Toto Wolff szerint tartoznak az F1-nek egy jó Hamilton-Rosberg csatával, idén pedig már nem fognak beleszólni a két pilóta ütközetébe – a Mercedes felépítette a kereteket, innentől a versenyzőké a főszerep.

A csökkentett rádiókommunikáció miatt még inkább szabat teret kaphatnak idén a pilóták és még több döntés rájuk marad – ezzel együtt Toto Wolff azt is elárulta, hogy a Mercedes is kevésbé akar beleszólni Lewis Hamilton és Nico Rosberg csatájába. A stuttgarti sajtótájékoztatón Wolff azt nyilatkozta, hogy erre a szezonra csökkentették a belső szabályozást az előző idényhez képest.

“Amikor elkezdtük a projektet 2013-ban, nagy volt rajtunk a nyomás, hogy szállítsunk eredményeket és nyerjünk versenyeket, ezeket pedig rendben meg is tettük. 2014-ben megnyertük a világbajnokságot, 2015-ben pedig bizonyítottuk, hogy ez nem egyszeri alkalom volt, megnyertük ismét. Viszont ennek próbáltunk keretet szabni, rendszabályokat felállítani és ez valamikor jól működött, valamikor viszont nem” – tetkintett vissza Wolff.

Dppi_00115018_1010

“Sok érdekes dolgot tanultunk és szervezetként fejlődtünk. Együtt vagyunk már pár éve Nicóval és Lewisszal, ez pedig nagyon jól működik. Úgyhogy tartozounk nekik és az F1-nek azzal, hogy hagyjuk őket versenyezni. Ez valószínűleg néha nehezebb lesz a csapat számára, de ez most feltétlenül szükséges” – fogalmazta meg elég egyértelműen a Mercedes-vezér, hogy szabadjára engedik pilótáikat ebben az idényben.

“Leredukáljuk a szabályokat és a kereteket, mert komfortosan tudunk együtt dolgozni, de nem hiszem, hogy ezzel a Ferrarit juttanánk előnyhöz. Tisztelik egymást a srácok, nem félek attól, hogy ez megváltozik ebben a szezonban. Most kevesebb tanácsot adunk, kevesebb lesz az útmutatás, a stratégiákkal, a gumikkal, a vezetéssel kapcsolatban sokkal több teher hárul rájuk. A mi szerepünk most, hogy eddig felépítettük a kereteket, most pedig hátralépünk egyet és hagyjuk, hogy ők ketten megküzdjenek egymással a pályán” – nyilatkozta Wolff.

Forrás: www.formula.hu – RSS