A Mercedes tart a Red Bulltól Hockenheimben

F1

2016. július 30. szombat, 18:02

Szerző: Berta Kitti; Fotó: Mercedes

Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója eddig elégedett csapata teljesítményével, ám tart attól, hogy a Red Bull nehézségeket fog okozni számukra a holnapi F1-es Német Nagydíjon.

Nico Rosberg hazai közönsége előtt megszerezte a pole pozíciót, míg Lewis Hamilton lett a második – a pilóták között nagy harc alakult ki az első rajtkockáért, ám végül a német pilóta jött ki belőle győztesen. Wolff úgy nyilatkozott, nagyon örül a szombati eredményeknek, azonban ez még csak a kisebb feladat volt a hétvégén – a vasárnapi versenyen ugyanis a Red Bullban kihívóikra akadhatnak. 

Wolff

“Összességében ez egy fantasztikus eredmény, hogy az első két sor a miénk a hazai nagydíjunkon, itt, Hockenheimban” – nyilatkozta Wolff. “Nagyon örülök Nicónak, mert trükkös időmérőn volt túl, mielőtt megszerezte a pole-t. Az első körén a Q3-ban volt egy elektronikai problémája, szóval megszakította a körét és visszatért a bokszba, hogy megjavítsuk. A második etapjára további két körre való üzemanyagot töltöttünk neki tartalékként, hogy biztosak legyünk benne, hogy tud köridőt teljesíteni.”

“De már az első gyorskörén megszerezte a pole-t. Lewis ezután válaszolt neki, de hibázott, majd az idők azt mutatták, hogy az utolsó szektorban gyorsabb volt, ám a középsőben túl sokat veszített. Mindenesetre azt látjuk, hogy a legnagyobb fenyegetés mögöttünk van. Tegnap láttuk, hogy a Red Bull hosszú etapokon nagyon versenyképes volt, és tudjuk, hogy Hockenheimben hosszú és kemény a verseny. A munka kisebb részét elvégeztük, de éjszaka megfelelően fel kell készülnünk, a földön kell maradnunk, és holnap pedig hoznunk kell az eredményeket.”

Forrás: www.formula.hu – RSS