“A Milan, a klub és az eredmények az elsődlegesek”

Már csak három mérkőzés maradt az olasz bajnokság idei szezonjából és a Milan a 36. fordulóban a Fiorentina csapatához látogat. Gennaro Gattuso, a csapat edzője megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját.

“Nagyon nehéz mérkőzés lesz. Ha nem tévedek, akkor a Milan 2014 óta nem tudott nyerni Firenzében. A Fiorentina ugyan nem nyeri sorozatban a mérkőzéseit, de tudja, hogy hogyan okozzon gondot az ellenfélnek. Támadásban erős és gyors játékosaik vannak. Technikailag és fizikailag is remek teljesítményt kell nyújtanunk.” – nyilatkozta Gattuso.

“Elszántságra lesz szükség. Kitartónak kell lennünk és nem szabad félni. Nagyon tisztelem Montellát és a munkáját. Megpróbáljuk megnyerni az összes mérkőzésünket és meg kell mutatnunk, hogy készen állunk erre, különösen fejben. Most csak a Fiorentina elleni meccsre koncentrálok, majd csak utána gondolok a Frosinone és a Spal elleni bajnokira. Célunk, hogy a lehető legtöbb pontot szerezzük meg és ehhez mindent bele fogunk adni. A Frosinone trükkös lehet, míg a Spal szeretne klubrekordot dönteni a Serie A-ban szerzett pontjait tekintve. Csak magunkra koncentrálunk és semmi másra. A legjobban azt bánjuk, hogy nagyon sok pontot veszítettünk, amikor meg kellett volna lépnünk a tabellán.”

“Bologna? Annak ellenére, hogy nem játszottunk jól, sok helyzetet alakítottunk ki. Nem volt könnyű mérkőzés. Az elmúlt években nincs olyan csapat a Serie A-ban, amely könnyedén feladja. Mindenki a végsőkig harcol. Ennek a csapatnak az ereje abban rejlik, hogy a játékosok sohasem adják fel, még a legnehezebb időkben sem. Köszönet jár azoknak is, akik nem játszottak túl sokat. Nem volt csalódást keltő szezonunk.”

“Biglia? Ott van a keretben, de még nem bevethető. Calhanoglu jól dolgozott az edzéseken és a rendelkezésemre áll. Piatek? Egyáltalán nincs rossz periódusban, talán csak korábban szerzett túl sok gólt. Csak nyugodtnak kell maradnia és a csapat rendelkezésére állni. Bakayoko? A Milan, a klub és az eredményeink az elsődlegesek. A legfontosabb, hogy félre kell tennünk bizonyos dolgokat. Abate és Zapata? Sohasem adják fel. Mindig megmutatták, hogy milyen profizmussal rendelkeznek. Csak pozitív dolgokat tudok mondani róluk. A klub értékelni fogja a szerződésük meghosszabbításának lehetőségét.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS